Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 1. Vitéz Mihály ébresztése és ébredése

nem éli az uralmon levő maradiak életét. így lett a költősors: magyar sors, gyilkos sors, a Csokonaiak, Petőfik, Juhász Gyulák és József Attilák tragédiája. A fojtogató neve: a rendi Magyarország, mely későbbi válfajában mint ,,úri Magyarország" lett „hivatalos ország"; holtpontállapot, melynek alfája és ómegája Csokonai korában a nemesi alkotmány sérthetetlensége volt. E sérthetetlenség fenntartása azonban kényszerítőn mozdulatlanságot időzít. Csokonai e halálos mozdulatlanságnak és begubózottságnak, e leülepedettségnek és elvetéltségnek, ennek a görcsös egy helyben topogásnak és hirtelen idegenbe szökésnek volt hol fittyet hányó leleplezője és fenegyereke, hol bohóckodni kénytelenkedő udvarlója. Ezért mondhatta Ady, hogy Csokonai „a civilizáció énekese volt, korának legnagyobb kultúrembere", és ezért Magyarországon „nem lehetett belőle csupán disznótorok hivatott költője". Ez a magyar nemesi világ, ez az idegent majmoló üresfejűség és konok patópálság között hánykolódó kompország lett Csokonai átka, senyvesztője és gyilkosa. Csontig, bőrig, becsületig, halálig kellett éreznie farsangoló uralmi valóságát, hogy ugrasztottja, leleplezője és mulasztója lehessen. És e nemesi világ közös nevezője — csekély kivételtől eltekintve — kulturátlansága volt. Csokonai ugyanakkor a kiemelkedő művelt fő, ezt még a milléniumi kor irodalomtörténészei is elismerik, akik szerint az esztétikai elméleti értekezések nagy száma bizonyítja, mennyire tudós, tanult költő Csokonai, kit tudományos készültsége valósággal egyetemi katedrára predesztinál. Az ilyen ember ítélete kell hogy telibe találjon. Mert mi a „nemes magyar világ"? „Mindenbe nemes szívük van, csak a tudományok ellen idegenek. Ez igen bepiszkolja amazt is . . . Már látom, derék magyarnak lenni nem egyéb, hanem kihányt ruhákban öltözködni, sok szép kopókat tartani, nyalka paripákon ugrálni, perioaice káromkodni, enni, innya, mások munkálkodását nézni, a tudományokat gyűlölni, a tanultakat az éhenhalásra segéileni." E nemesi világban „a tudatalanság egyenes megvallása — virtus". A hazafiság fokmérője a magyarkodás, a külsőség, mely pontosan fedi a belső űrt: a mozdulatlanság kényszerét és kényelmét. Csokonai első írásában, az állatokkal való beszélgetésben, a kócsagtoll őrülete ellen fordul: „mert ma egy kócsagtollszár többet ér, mint ezer érdemek. 3* 35