Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - III. 1937 árnyékában

élték és írták. Amikor ez kiállást és vállalást jelentett. Ennek a vállalásnak, ennek a közösségnek külső körülményei nem voltak irigylésre méltók, de a belsők: igen! A kommunizmus akkor egy üldözött, hitteli politikai kisebbség ügye volt, de ez, az 1948 utáni fiataloknak és neofitáknak néha csak többségi elkötelezettséget jelenthetett: az államhatalom adekvát realitását és állampolgári kötelességet. Nekem könnyű volt, mert én a nehezén rég túljutottam. Nekem múltam volt, élményem, művem, tapasztalatom és — kiábrándultságom, hitvesztettségem, fájdalmam, sebzettségem. Én átéltem, megéltem 1937-et, és ez majdnem olyan sokk volt, mint az 1933-as hitleri. Az 1938 előtti sokkot azonban Sztálinnak hívták. Ki. tud róla? Mondanivalóm itt vallomássá szűkül, hogy tanulsággá tágulhasson. III 1 93 7 ÁRNYÉKÁBAN A folyamatot André Gide indította el. Az individualizmus európai megtestesítője a harmincas években — nagy világszenzációként — vallón és vállalón elért a kommunizmushoz. Ekkor írta Ilja Ehrenburg a Weltbühnében (1934, 69.): ,,

Amikor Gide kijelentette, hogy kész a Szovjetunióért akár meg is halni. . . akkor ez egy egész civilizáció kapitulációját jelentette." A Korunk ban (1935, 213.) ez olvasható: ,,A. Gide, mint annyi más író, túljutott a történelmi zökkenőn. Mások visszatorpantak a továbbvivő úttól, vagy felsorakoztak testőrgárdának a hatalom urai köré. Gide a benne vívódó nietzschei feszültség levezetésével a felsőbbrendű társadalom harcát vállalta a mai ellen." Maga Gide például aktívan részt vett a Thälmann kiszabadítását célzó demonstrációkban. A német emigráció prágai folyóiratában, a Neue Deutsche Blätlerben (I. 741.) így nyilatkozik Louis Fürnbergnek: ,,A Thälmann kiszabadításáért való harcban többről van szó. Nemcsak a német kommunista párt bátor vezetőjéről — de a zászlóról. Thälmann: a zászló. Az emberiség nagy szent dolga. Az 356