Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 1. Vitéz Mihály ébresztése és ébredése
Kittykottyod innepi ének Bús szivemnek, szegénykének. Elmondtunk mindent. Debrecenben született és éli, míg városa vándorbotot nem nyomott a kezébe, abban a városban, ahol Petőfi szerint a könyvet csak azért veszik, hogy lapjaival szalonnát takarjanak. Hogy Debrecen mit jelentett Csokonai életében, azt Kazinczy árulta el: ,,Kár, hogy Debrecenben a zseniket elnyomni gyönyörködnek." A cívis-szadizmus költőt fojt, öl és gyaláz. Mi jogon? ,, . . . mit ér, hogy házát teletölti a kincs / Ha esze házában semmi portéka sincs? / . . . ezer ökrével minek dicsekedik, / Ha maga a gazda az ezeregyedik?" A költő visszavág, de hasztalan minden, zsugori uram sebezhetetlen, elérhetetlen: ,,azt is sajnálja ő, / Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő." Lilláját, ezt a komáromi „édes barátkozás t " a kalmár szülők jóvoltából szintén a „gazdag ember" ragadja el, a rabló, aki ,,a törvény bujnyik várában lebékózza kincsemet". Amikor Csokonait kiveti és kisemmizi a kollégium, akkor lényegében ez a buta cívisgőg és a bujnyikság állt bosszút. Búcsúbeszédében „országos infámis hunefuttá" tétetését panaszolja, „hogy a haza, melyet dajkámnak hívtam, tőlem irtózik". Ady és Tóth Árpád ehhez a megértetlen költősorshoz kapcsolják igazolón lázító magyar mondanivalójukat, mert e mondanivaló keserű magját Csokonai ültette: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban." Csokonai, a poéta — senki volt. Hosszú volt az út, amíg eljutottunk a másik véglethez, amikor a poéta: valaki, minden! Poétanép a magyar: hányszor írtuk le e bizonyosságot, azt a tényt, hogy a magyarság legigazabban költőiben és költőivel élt. Petőfi, Ady és József Attila: cáfolhatatlan, teljes magyar történelem. De az ős, de az indító: Csokonai! Ő volt első tudatos költőnk, poéta, aki a maga módján ellenállt, aki, Ady tanúsága szerint, köpött a maga életidejének Magyarországára. Csokonai volt az „ebek hazája nem enyém" intonálás első, nyers szövegezője. Ezért lehetett rokona Adynak, aki unokájának érezte és tudta magát: „az ő harciassága voltaképpen nem is őbenne, Csokonaiban tombolt, de az akkori, azelőtti s a mostani Magyarországban", ahol megfojtottak volna mindenkit, aki 34
