Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja

g a m b a n, mint ti, majd kint, a harmóniát". Azaz: az én nagy magányomban, a költői ,,nagy zárottságban", megszerkesztem nektek előre a mintát, mely nem sablon, séma és kaptafa, de nehézség, élet és halál, kín és gyönyörűség, tündöklés és nyomorúság igaz gyümölcse: emberhez méltó valóság, az én emberhez méltó magatartásom példája. A költő szubjektivitása — a nagy magányos ténye, léte — kollektív valósítást eredményez. Illyés Gyula perdöntőn tanúsítja: Dolgozom: küzdve alakítom nemcsak magamat, aminő még lehetek, akinek jövőjét az ,.ihlet óráin" gyanítom; formálom azt is, amivé ti válhattok — azt munkálom én ki: azt próbálom létre idézni, azt a lényt, ki még csak anyag bennetek a halvány akarat akire vágytok, amikor sürgetve mondjátok: költő, előzd meg korodat! A költő: névadó. Ügy és olyan értelemben, ahogy Konfucius mondotta: ,,A világot rendbe lehet hozni, ha eltaláljuk a dolgok nevét." A Lotte in Weimarban ugyanazt mondatja Thomas Mann — Goethével: ,,Mert ennyi az ember fölénye és előnyjoga a földön: nevén nevezheti a dolgokat. . . Ha szólítja őket, szemlesütve lépnek elő. A név: hatalom." A névadás a költő elkötelező szuverenitása. A névadás: teremtés! Ady, a nagy magányos mély zárottsága, az imperializmus, a világháborúk korában megtalálta az ember helyét és nevét. Formulája, „ember az embertelenségben": történelmi névadás volt. Egyszeri: felülmúlhatatlan, feledhetetlen és végérvényes. Vallom: e névadás nélkül vak, süket és néma maradtam volna. Amikor rádöbbentem, ráeszméltem kinyilatkoztató, összegező értelmére, ez lett az a varázs ige, mely látóvá, hallóvá és beszélővé tett: a vox humana elkötelezettjévé. Adynak, a névadó költőnek köszönhetek mindent! A költő — a nagy magányos — kollektív felelősséggel és így kollektív érvényességgel kodifikál. Ezért lehet név329