Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja

makacs halott" — folytassa egyéni harcát mindenkiért, tömeghalál ellen az életért: Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. A legnagyobb magyar magányos (Ki látott engem?) a világháború útján világmondanivaló, világszószóló lehetett: a gondolat igazával egyjelentésű béke igaza. Ady Endre a vox humana kemény szobor-tántoríthatatlansága: ember az embertelenségben! Példázó kiteljesedés, kinyilatkoztatás, úgy és ahogy az ritkán adatott meg egy költőnek! A költői nagy magány társadalmi determináltságot jelent: vállalást, állásfoglalást, strázsálást, vigyázást, figyelmeztetést jó előre. Övé a kinyílt láthatár. A költészet: a horizont boltozata, a láthatár egésze. A költészet: őrszerep. Ady a háború küszöbén prófétikus felelősséggel, sugallón, társakat keresőn és kérlelőn tágította ki funkcióját: S akik még vagytok őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán! Stefan Zweig nagy háborúellenes drámájában, a Jeremiásban — melyet az első világháború alatt és után Romain Rolland nem győzött példaképpen dicsérni — a próféta azt mondja magáról: ,,Én vagyok az őr; a strázsa én vagyok." És ez a strázsálás a békének és a békéért szólt: ,,a háború kerítői ellen", mert a béke ,,a tettek tett e". A próféta és a költő az. aki ébren van, amikor mindenki alszik; aki beszél, amikor mindenki hallgatt, és aki elnémul, amikor a hangszórók üvöltenek. ,,A nagy költők a nagy távolságok, nagy perspektívák látói." És Ady után csak József Attila mondhatta a költőről: . . . lássa messziről mi közeleg, milyen isten rémlik a teljes tájon, mily csönd szivárog, hogy üreget vájjon alánk, míg eltölt gond és képzelet. Csc:k a gond rágta és képzelet űzte költő, csak a szoron327