Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja

meghatározás nem üti egymást. A költő egyéniség é s szociális lény. Helyesebben: épp egyéniségével és egyéniségében válik erkölcshordozóvá és így szociális lénnyé, kollektív tényezővé: elkötelezettséggé. Ez pontosan egybevág Marx felfogásával: ,,Az individuum a társadalmi lény. Életmegnyilvánulása — még ha nem jelentkezik is közvetlen közösségi formában — mindenképpen a társadalmi élet megnyilvánulása és biztosítéka ... Az ember — akármennyire különleges individuum is, és épp különlegessége avatja őt individuummá és valóságos közösségi lénnyé — az ember ugyanúgy jelenti a totalitást is, az ideális totalitást. . . ahogy a valóságban is . . . mint az emberi életmegnyilvánulás totalitása létezik." (Marx —Engels: Kleinen ökonomische Schriften. 130.) Ezt tudva és olvasva, igazolódik Hegel, aki a költészetet „organikus totalitásnak" nevezi, „általános művészetnek", és így „az emberi nem legszélesebb körben ható tanítójának". Pedagógiának, melynek titkát Goethe árulja el: „Minden költészet tanítson, de — észrevétlenül." Németh László Égető Eszteré ben a költő lesz a ható és vonzó pedagógia mintája: „A jó pedagógus, mint a költő, úgy adja át a dolgot, abban a szövésben, ahogy benne van. Igen, tankönyveket csak költőkkel szabadna íratni". A költő szőttese nem gépen és futószalagon készül! A költészet a paradoxia műfaja. Éppen azzal hat, ami ellentétes benne, ami összeegyeztethetetlennek látszik, és ami itt végeredményében mint a legigazibb társadalmi és irodalmi szintézis igazolódik, mint „organikus totalitás". Az én és a mi ütközése világteremtő, világváltoztató új egységben: egy magasabbrendű kollektivitásban oldódik. Csak egy Goethe mondhatta: „Az én művem egy kollektív lény műve, mely a Goethe nevet viseli." E döntő önmegállapítás indokolása kötetek helyett beszél: „Mit tettem én? Mindazt, amit láttam, hallottam, megfigyeltem: összegyűjtöttem és felhasználtam. Műveimet ezer különböző személy táplálta: tudatlanok és bölcsek, szellemes emberek és tökfejűek, a gyerekség, a férfiérettség és az aggkor mind eljöttek és felajánlották gondolataikat és képességeiket, hogy az ő reményük és az ő módjuk legyek; én sokszor ott arattam, ahol mások vetettek." 322