Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Stószi jegyzetek

szinte érthetetlen: lapjaink miért nem vettek tudomást ez évfordulóról. Amikor először találkoztam vele, még diák volt, egyetemista, de már írt, ágált, szervezett: a Sarló érlelődő ideje volt ez. Szalatnai tanár lett és író, pedagógus és kritikus. Cikkek, előadások, önképzőkörök, könyvek, antológiák jelzik az állomásokat. A csehszlovák —magyar kultúrközelítésnek alig van nála hivatottabb művelője. Most megjelent két könye — A cseh irodalom története és A szlovák irodalom története — ezt meggyőzőn bizonyítja. Mi jelenti, mi jellemzi Szalatnait? Elsősorban nyelvezete, stílusa, ez a minden mástól különböző hangfekvés, melyet megközelítőn talán lírai realizmusnak lehetne nevezni. Szalatnai — az irodalomtörténész, a kritikus — szépíró. Stílusa megvesztegetőn ragadja meg az embert. Az íráskészség e felső foka magával hozza a megjelenítés művészetét, az atmoszférateremtés képességét, juhász Gyula hatszáz szakolcai napját — Szalatnai könyvének közvetítésével — élő valóságként lélegezzük magunkba: részei és részesei leszünk egy életállomásnak. Már a vonaton Pestről Szakolca felé is Juhász Gyulával — és majdnem Juhász Gyulaként — utazunk, és ez a jelenítés, azonosulás végig tart. Van azonban Szalatnai életútjának egy szakasza — a legfontosabb, a legszebb —, melyről alig tud valamit az irodalmi közvélemény. A másodvirágzás szomorú periódusáról van itt szó, a szlovákiai fasizmus éveiről: 1938 — 1945. Ez időben magyarul kevesen szólhattak és írhattak. E szót kérők és szót értők egyike Szalatnai Rezső volt. Ő és Peéry Rezső jelentették akkor a szlovákiai vox humanát, annyira, hogy én magamban ezt a korszakot a Rezsők irodalmaként skatulyáztam el. Mindazok képviseletében szóltak akkor, akik hallgatásra, némaságra voltak ítélve, azok helyett kellett megnyomniuk a tollat, akiknek bujdosás és bujkálás volt ez idő tájt az osztályrészük. Hogy mit tudtak, és mit mertek, annak utána lehet lapozni: e kor magyar sajtója (elsősorban a pozsonyi Magyar Hírlap) készséggel szolgál mindenkinek felvilágosítással. Egyszer össze kellene szedni ez írásokat; könyvbe gyűjteni, és velük és általuk bizonyítani, hogy a mi szlovákiai vox humanánk nem papiros, de élő és éltető erő, megfogható valóság és ellenőrizhető, perdöntő tanúság és tanulság. Magatartás, mely mindenkor és minden körülmények kö313