Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

Stószi előszó

badság csupán mint szellernerkölcs válhat ható, változtató, valósító erővé. Szabadság csak ott van, ahol a szabadság szinonimája az erkölcsi elkötelezettség. És az erkölcs nem más, mint lelkiismeret, tehát felelősség. A szellemi felelősség a szabad elhatározás lelkiismerete. Szabad és felelős csak akkor lehetek, ha bizonyos vagyok magamban — emberségemben —, és biztos a dolgomban — a megismerésben és magatartásomban. A lelkiismeret német neve nem véletlenül Gewissen, mely a Gewissheit rokona. És Gewissheit bizonyosságot jelent! A szellem harcban áll a háborúval: szabadságharcát vívja. Éz a szellem a magányban őrhely lesz: vigyázó. A magány e strázsán erkölcsi többlelet jelent: lelkiismeretet, felelősség-elkötelezettséget. ,,Adj emberséget az embernek": József Attila fohásza a magány mindennapjának íratlan törvénye. Adni kell. De nyugta is kell, mert a magány a feladatát csak akkor teljesítheti, ha hatósugara célba talál, ha hangját, intését meghallják. Ennek a magánynak összekötő, kiható egyetlen hullámhossza a vox humana. Emberség hangja, melyre csak emberség visszhangja, nyugtája, ténye felelhet. Ma az író a humánum atomtelepe. Ember az embertelenség ellen. A gondolat igazát csak az emberségtudat hitelesítheti. Aminek indítékában nincs meg az emberség alapmagja, az kritikus órán, válság idején csak az embertelenség elszédítettje, igenlője, praktizálója és zsarnoka — helótája lehet: embertelenség maga is. A személyi kultusz beszédes példa, intő tanulság. Az író a magányban az emberség makacs hűségeseként él, aki a bizonyosságot tudja és mondja, azt az egyszerűnek látszó és mégis megvalósíthatatlannak tűnő igazságot: humánum nélkül semmi sincs, de emberséggel mindent el lehet érni és nyerni. A békét, az emberhez méltó életet! A humánum törvénye a mindenütt és minden körülmények között alkalmazható és megvalósítandó emberségparancs: a prima és ultima ratio. Az emberség nélkülözhetetlenségének tudata az írói magány elkötelező azonossági eredménye. A kollektív magány: a felszámolt magány. Az író az emberség táborának felelőse, lelkiismerete. Az író magányát végeredményében az olvasó szünteti: a kollektív hatás, a visszhang. Felelősségére felelősségnek kell válaszolnia, lelkiismeretére 29