Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Vallomás a rokonságról és az akadályokról

ző, hogy Ilja Ehrenburg emlékiratai Nyugat-Németországban jelentek meg, és nem az erre elkötelezett szocialista országban. Ehelyett a mintaszerű budapesti Nagyvilágot róják meg, mert az a nyugatnémet irodalomból több mutatót hoz, mint a keletnémetből. Természetszerűen: a lapnak a hozzáférhetetlenebb irodalmakat kell elsősorban közvetítenie. A szocialista országok irodalfhához könnyebben juthatok — ha hozzájuthatok. És ezzel az egymást megismerésnek újabb akadályába botlunk: a könyvcsere, a könyvbehozatal csak részben funkcionál. Az utóbbi időben a megrendelt keletnémet könyveknek a tíz százalékát kapom csak meg! Az egésznek, a teljesnek még itt is, még így is akadályai vannak. Az így adódó arányszám, 10:1 minden, csak nem az irodalmi nemzetköziség, a szocialista közösség, a szomszédos irodalmak természetes és akadálytalan cseréjének a bizonyítéka! A kultúrcserét egyezmények, megállapodások, sőt protokolláris reprezentációk biztosítják, a statisztikák, a számeredmények folyamatosan futnak és nyugtatnak, és mégis — mint a szorosabb együttműködést szorgalmazó írói ankétok egyre szaporodó sora bizonyítja — valami hiányzik. Az, ami az irodalom nemzetköziségének belső tudatát biztosítja: a rokonság vágya, a rokonítás akarása. Az irodalom elsősorban ezzel és így válik világirodalommá: világrokonsággá! Testvéri szocialista országokról beszélünk, és az irodalmi kapcsolatokból épp ez a — közvetlen átadásra és befogadásra képesítő — testvérviszonylat hiányzik: a rokonság tudata, a rokonítás folyamata. Nem szeretjük egymást eléggé, nem úgy, ahogy a szocializmus — mely nemcsak társadalom-gazdasági, hanem etikai közösség is — kívánja, és feltételezi. Az én bajom nem a te bajod, sőt néha káröröm lesz belőle. A te örömöd nem érdekel, és van úgy, hogy irigységet ébreszt. Egymásra vagyunk utalva, de az igazi összekötő kapocs — a belső kohézió — hiányzik. Ennek csak egy magyarázata lehet: a közösség emberi vonatkozásainak elégtelensége, a humánum potenciális erejének elhanyagolása és elhanyagoltsága. Emberség nélkül semmi sincs! Ez a százszor elparentált, gúnyolt és kikapcsolt erkölcsi kritérium válságos fordulatokkor, eszmélő pillanatokban a jogát követeli: elodázhatatlan kötelességgé magasodik. Ezt elsősorban és mindenekelőtt az irodalom bizonyítja: a közös19* 291