Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Óndra Łysohorsky, a lah költő

rális szolidaritás simogató becézésévé enyhül! Ezért írhatta a német kiadás bevezetőjében Paul Gan Lysohorsky köl­tészetéről: „sajátságosan egyéni keveréke a lírai gyengéd­ségnek és a harcos keménységnek". Ezért összegezi és jel­lemzi ezt a költészetet a legjobban az első kötet címe: Éneklő ököl. Bezruč ökle, a bányász csonka keze, verseiben sikoltva, jajongva, átkozva zuhan. Lysohorsky a költői elsődlegességgel hat, ami nyelvkodifikáló szerepéből is folyik: „Költő vagyok. S a költészet mi más: / örök ifjan nézni örök változást, / kis dalba zárva végtelen világot". Nem véletlen, hogy költőnek hódoló egyetlen verse Höl­derlint idézi. Hölderlint, aki törvényként állította: „Ami maradandó, az a költők műve". És ha megemlítjük, hogy Bezruč egyetlen verse, mely túllép a Sziléziai dalok körén, szintén a Hölderlin nevet kapta, akkor micsoda reflektor vetül itt Hölderlin létvalóságára, a „res poetica" realitá­sára! Bezruč és Lysohorsky hites tanúk! De a balladák?! Amelyekről maga Lysohorsky mondja: „zord ritmust, rímet formál az írásom". A ballada általá­ban a zord attitűd műfaja. Ez viszont nem az adekvát lysohorskyi forma. És hiába állítja: „a ballada a század egyetlen dala", ezt a kizárólagosságot csak kivételesen gyakorolja és sokszor erőltetetten. Néha maradandó művek születnek (ballada a margarinról, a füstös csapszékről, a német marsall lováról, és főképp és mindenekelőtt: Balla­da a varjakról), de amikor balladacímeket ír oda is, aho­vá az nem való, akkor ez hitelrontón hat vissza az egész­re. Az igazi ballada nagy feszültséget igényel, bírni kell lélegzettel. A szavakat ólomsúly húzza, és ezek nem ma­radhatnak lent. A balladában a sorok mindig egy oktávval zuhannak és emelkednek, de végső hatása: a csend! A bal­lada után a csend tesz pontot: nem szólunk, nem mozdu­lunk. Elmondása, elolvasása után a ballada márvánnyá fagy, érccé merevedik. Nem szoborrá, hanem relieffé, úgy, ahogy Lysohorsky akarja és kívánja a balladától: „a da­lok / alakokká válnak, s árnyakat vetnek / a Beszkidekre, hol éjek nappalok változó színében vétkek teremnek." Ez pontosan a relief, a dombormű árnyvetése. Lysohorsky verseinek zöme a kreaturális szolidaritástól a szocialista tudatosításig azonban mégiscsak a lágyabb, halkabb hang­fekvést példázza. És ez a csendesebb hangvétel e költészet egészében nem mínuszt, de pluszt jelent! 277

Next

/
Thumbnails
Contents