Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

Stószi előszó

sokkal, az kiirtandó idegenné válik: civil, aki ember akart és mert maradni. Hogy mit jelent a katonává erőszakolt közösség, micsoda erőt és micsoda veszedelmet, azt a legjobban Hitler Németországa demonstrálta. Itt a katonát igenelte és növelte mindenki és minden, ami és aki a háború kegyetlen öntörvényének szabad utat engedett. És ha az első világháború után egy Romain Rolland mondhatta: „Nincs béke, csak a háború bújt álarca mögé", akkor ma már békében szellőzteti álarcát a háború ördögi vigyora. A katona jogán a hadügyi kiadások mindent magukba falnak, és — napjaink rettentő grimasza — még a háborúellenes államok is kénytelenek a védekezés muszájából lépést tartani a katonával. Két világháború után az emberiség a harmadik lehetőségének igézetében és rettenetében éJ. Az intervallumot — a „békét" —, hogy, jaj, el ne felejtsük a háborút, a katona kalandjai töltik ki. Folyamatossági joga és volta kétségtelen: játszik, gyakorol, kegyetlenkedik, tanul, kísérletezik zavartalanul. így volt ez a második világháború előtt is. Elég, ha Spanyolországra gondolunk, arra, hogy ez már a világháború kezdő fejezete volt. Most elég, ha összegezésképp kimondjuk Vietnam nevét. Vietnam a generális véres játéka, a gyilkossá ajzott katona öröme, az eszkalációs szadizmus kéje. Minden együtt van itt: az embertesteket elfűtő tábornoki klikk, az örömkatonák, akik a foglyokat a helikopterből dobják ki, és a véres toll, az író, kinek nevét fáj leírni: John Steinbeck. Minden ismétlődik: tegnap egy Knut Hamsun igenelte Hitlert, ma Steinbeck Johnsont. Hamsunt menti szenilitása, de mi ad felmentést Steinbeck eksztázisának?: „Ha az USA-ban egy békepártit talál, akkor verjen ököllel az arcába az öreg John nevében. . . Repülőink keze finom, mint Casalsé . . . Agyalágyult ember az, akit lelkiismerete akadályoz abban, hogy embereket öljön . . . Örülök, hogy mindent láthattam. . . eksztázisba hozott, ki kellett ezt mondani, hogy szét ne pukkadjak." Szabad utat a halált hozó, Casalst meggyalázó pilótáknak, pokoli zenéjüknek; teljes szabadságot a katonának: büntetlen gyilkosságok végtelen sorozatát, hullák tömegét, civilek halálát. Lám, egy Eisenhower mint, miképp és miért védi a civileket gyilkoló és hamvasztó napalmbombákat: „Persze, pech, hogy a katonai objektumok közelében civi24