Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

Stószi előszó

telen hatalma és szadizmusa. Hogy lehetnék hát bol­dog? . . . amikor nem adatott meg sem nékem, sem nekünk a történelem tűzhelyén a beteljesülés — ahogy hittük és akartuk —, hogy formálhassuk mindenütt való érvénnyel az embert, hogy legyen: jó, ízletes, kerek, szagos — mint a frissen sütött kenyér! A „legyen" és ,,lőn" között még nagy a távolság! A stószi magányról akartam beszélni, és íme máris berontott a világ mulaszthatatlannak látszó alapkeserve: a katona, a háború. Stószi magány és háború: a kettő elválaszthatatlan egymástól. A háború rokkantjaként buk­tam vissza a stószi menedékbe. Passzív civil lehettem volna, ha az emlékek és bizonyosságok, az egyre ismétlődő valóságok nem lettek volna erősebbek. És egyszerre csak a civil posztján álltam — teljes aktivitásban — a katona ellen, a háború ellen, és fegyver s vitéz ellen énekeltem egy életen át. „Félek a katonáktól", mondotta valamelyik kortársunk. Szorongva ismétlem: félek a katonáktól. Félek, mert ismerem őket. Ők adtak egy éle!re szóló élményt, undort és tanítást: el a háborútól! Ők eszméltettek, és ma is ők tartanak ébren, éberségben. Ellenük vagyok, civil vagyok az ellentét, az ellenállás és ellenmondás teljes tudatosságával. Amikor katonáról beszélek, akkor a maga legsajátosabb törvényeit kegyetlenül, irgalmatlanul kiteljesítő militariz­mus t értem rajta, azt a kórokozót, mely ellen egy Kari Liebknecht küzdött haláláig. A fegyver s vitéz utolsó bar­barizmusát megvalósító parancsuralmat bélyegzem meg minden tegnapi és mai árnyalatában: a hatalmi ember­telenség kíméletlenségét, az antihumánum eszelős dinami­káját: az imperializmust, a szoldateszkát. A katonalét: kivételes állapot. És ez a statáriális totalitás, ez a zsarnoki kizárólagosság, ez a mindent magába nyelő embertelen mechanizmus — két világháború után és ellenére — a föld nagy részén uralkodó és irányító norma lehet oly idő­ben és a kultúra olyan fokán, amikor Thomas Mann sze­rint a háború maga a megengedhetetlenség. A háború legnagyobb bűne nem az ember- és anyagirtás, de az emberséglikvidálás. Ahol és amikor a katona ural­kodik, az ember fogoly lesz, rab. Aki nem üvölt a farka­23

Next

/
Thumbnails
Contents