Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

Stószi előszó

német evangélikusok lapjában, amikor 1939-ben arra biztatta a stósziakat: pakolják szekerekre a könyvtáramat, és a stószi Mária-hegyen, a katolikus kápolna előtti térségen, égessék el. Egy „fertőző gócot" kellett volna kifüstölni, megbüntetni, megszüntetni. De a stószi könyvmáglya sose lobbant fel, még csak fel sem dúlhatták a könyvtárat, mert a „veszélyes" könyveket befalaztattam, és a réseket az épp akkor, egy erdőrész árán megszerzett Sztehlo-könyvtár darabjaival, kincseivel — Kant, Herder, Wieland, Csokonai első kiadásaival — tömtem be. A méltóbb előd — Sztehlo Andor tiszteletes úr — szelleme meghiúsította a méltatlan utód tervét. Fikarcnyi bántódásuk nem lett a könyveknek. És 1944-ben még a kis számú helyi német nácisták is beharapott szájjal hallgattak, és nem adtak ki, amikor minden stószi férfilakosnak el kellett vonulnia egy SStribunál előtt. Csak egy szó kellett volna, és én nem vagyok többé. De a szülőföld, mely 1919 novemberében gyógyítón ölelt magához, még elbitangoltságában, még hűtlenjeiben sem árult el engem! A nyugta és köszönet így csak egy lehet: itt élned, halnod kell! És csodák csodájára — a betegek fegyelmezettségével elértem a hetvenedik évet. Amikor születésnapi rádióbeszélgetésünk alkalmával Simon István azt kérdezte, most boldog vagyok-e, rávágtam: boldog . . . Utánagondolva, ma már tudom, hogy ez elhamarkodott igenlés volt. Kiszökött a számon, talán mert Simon István kérdezte, mivel most is megejtett a magyarországi író- és olvasótábor oly sokszor tapasztalt kitüntető, melengető szeretete: a hatás e kétségtelen megnyilvánulása. De boldog lehetek-e, amikor a világ mai sorsa a bizonytalan holnap boldogtalansága: a harmadik világháború lidércnyomása?! A most elhunyt Forbáth Imre írta harminc évvel ezelőtt rólam szóló versében: Mint a pék kerek kenyereit dagasztani, formálni úgy akarta ő az embert jósága fehér lisztjéből, eszmék élesztőivel, s melegíteni szíve kemencéjében. De a humánum e legszebb sugallatát — ma csakúgy, mint tegnap — véres események, bitang tudatosságok zavarják, hátráltatják, ,,mert még bűzlik Európa fölött a barbárság vadállatszaga". Tegnap a fasizmusba zuhant Európa volt a tűzfészek, mára világgá szabadult a katona ember22