Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Állatregény és fasizmus
ÁLLATREGÉNY ÉS FASIZMUS Az induló Irodalmi Szemle első számában Szabó Béla 1958-ban megjelent regényéről írva (A család kedvence), a kísérlet szubjektív és objektív nehézségeiről szóltam. A magyarázatot az összefogó cím adta: Embertelenség kimondhatatlansága. Az embertelenség maximumáról — a német fasizmusról — volt itt szó, melyet irodalmi síkon csak a szocialista vox humana tudata hatálytalaníthat; arról a paradox műveletről, mely az író tollát ólomsúllyal nehezíti, amikor a totális embertelenséget a toll emberségi maximumával próbálja megközelíteni, leleplezni, megfejteni és tanulságképp közvetíteni. E nehézség kimondására magát Szabó Bélát idéztem: ,,A világ egyetlen nyelve sem tud megbirkózni a fasiszta tettek súlyos következményeivel: a szó egyszerűen összeroskad ... a nyelv, mely arra van hivatva, hogy szolgálja az emberiség haladását, ellenállt annak a gyalázatnak, amely a fasizmus lényegét képezte." E megállapítást aztán antifasiszta világirodalmi példákkal húztam alá: nyelvvonatkozás nélküli viszonylatról beszéltem, mert emberi módon, emberi nyelven a fasizmus teljessége, embertelen ténye — kimondhatatlan, megfoghatatlan. ,,A nyelvnek nincs vele semmi vonatkozása", mondotta Thomas Mann. És fejtegetésem eredményeképp leszögeztem: a fasizmus itt semmi mást nem jelent, mint az emberviszonylat kor determinálta megbontását. Az antifasiszta irodalom végeredményében e megbontott emberi viszonylat helyreállítását célozza. Az ember győzelmét és az emberség bizonyosságát az embertelenség gyilkos nihilizmusával szemben. A harc és a feladat immár félévszázados: az antifasizmus aktualitása és változatlansága kétségtelen. A tegnapi példák és tények a mában tükrözik a holnap rettenetét. Az antifasizmus könyvei harcban állnak ma is, de az ellenség és akadály megfoghatatlanabb; neve és neme: a fasizmust éltető emberi feledékenység és közöny. A fasizmus maga az ismétlési kényszer, melyet a közvélemény közönye táplál. Hogy a közöny, a feledés és feledtetés milyen fontos történelmi faktor, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a nyugatnémet neofasizmus ezt a közöny és feledékenységi tényezőt jogilag — és így erkölcsi álarc218