Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények
eltompultsága milyen váltólázasan csapna át dühöngő átokba, jajongásba, csapkodó gesztusokba és könnybe, hogy végül visszahorgadjon kiégett szemű némulásba, rezignációba. A regénygyárosok nem mulasztanák el az e szituációból adódó hálás alkalmat. Mit tesz azonban Dobos Ács Kálmánja? Eszmélőn és józanul, mindent áttekintőn veszi számba a lehetőségeket: melyik lehet a három fiú közül az áldozat? És amikor Zoltánra gondol, a legidősebbre, erre ,,a mindenre kíváncsi gyerekre", nem tévedhet. Az elkeserítő tény, a szülő fájdalma újra felgöngyölíti a tegnapi háború egészét, a „miért" láncreakcióját — visszafelé. A begyújtás megtörtént, az elkeseredés lángja a gyújtózsinóron visszaszalad: robbantja, felszínre hozza az emléket, de a láncreakció előre, a holnapba nem robban Dobos regényében hasonló erővel és hatással. A vád ég és föld között, tegnap és holnap, kérdés és felelet között a levegőben lóg. A tegnapi háború utórobbanása nem kapcsolódik kimutathatón, kiérezhetőn a holnapi lehetőséggel és veszéllyel. A veszély feltétlen jelenvalóságát, permanenciáját kellett volna ugyanolyan plaszticitással realizálni, történetesen éreztetni, ha csak utalón is. Az utórobbanást nem sikerült a regény szintjén előrerobbanássá időzíteni, a gránátszerencsétlenség világgá gyűrűztetése nem éri el a mai háborús veszélyt, a ma politikai szintjét. E gyűrűztetésre, kapcsolásra egyszer Garai Gábor egyik versét idéztem. A Garai-vers két, térben, időben egymástól messze eső hírt fog egybe: szétválaszthatatlan összefüggésbe. Korunk utóháborús gyermektragédiájának legújabb változatát — a világháborús német aknák három játszadozó magyar gyereket téptek szét — és a még mindig zavartalanul hóhérkodó Franco tettét, aki kivégeztette a spanyol kommunista párt titkárát, Julian Grimau-t. Garai verse a ma politikai fókuszába gyűjti a tegnap még mindig vicsorgó fasiszta rettenetét, hogy így — a tegnap ellenében — mai feladatunkká sugallja a holnap megvédését: a ma éberségét és ellenállását. A kortársi irodalom ezt a legfontosabb veszélytényt általános érvényűvé fogalmazza s fokozza. Ahol az író e két vonal metszőpontját hibátlanul eltalálja, ott világirodalom születik: mindenkinek szóló, mindenkit felszólító emberségkinyilatkoztatás. 14 211