Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények
a fondorlatos önnyugtatást, mely azt hiszi, hogy ha valamit nem akarunk meglátni és hallani, ha valamiről nem akarunk beszélni, akkor az már nem létezik. És egy nem létezőről beszélni — fölösleges. Dobos ezzel szemben az írástudóknak azt a mindennél fontosabb feladatkörét vállalja, melyet ma szerte a világon annyi sok társa igyekszik kikerülni, megkerülni: a háborúra figyelmeztetés folyamatosságát, megszakíthatatlanságát és állandósítását. Mert a háború 1945-ben nem ért véget. Még lezáró békéje sincsen. Az imperializmus, a fasizmus bacilusai nemcsak lappangón, de nyíltan űzik és űzhetik beste játékaikat. A reális helyzet alapján a huszadik századi írónak, a világháborús század emberi szócsövének egy állandó üvöltésben kéne élnie és szólnia. De az üvöltés, az üvöltetés a másik oldal privilégiuma, az írónak a háborús veszély permanenciája ellen a konkrét helyzetből adódó adekvát módon és formában kell szót kérnie. Szót kérni és szót találni az emberi feledékenység bűnére: a második világháború ellen állandósuló közönyre. Az író e ponton provokálja az olvasót. Hatnia kell, és hatása fokát magatartási erkölcse és formáló művészete egyformán jelzi és méri. A klasszikus példa — Bertolt Brecht síron túli intése — márványba vésetten ágál a harmadik világháborút elősegítő közöny ellen. A Berliner Ensemble — tehát Brecht színháza — előcsarnokában a következő felirat fogadja és állítja meg a belépőt: ,,A tegnapi eső nem áztat el minket, mondják sokan. Ez az eltompultság, melynek végső fokán a halál vár, az, ami ellen küzdenünk kell ... Az ezerszer elmondottakat újra és újra el kell mondanunk, nehogy eggyel kevesebbszer mondjuk el. Figyelmeztetéseinket mindig meg kell újítani, még akkor is, ha azok már elhamvadnak a szánkban. Mert az emberiséget háborúk fenyegetik, háborúk, melyekhez képest az elmúltak csupán szegényes kísérletekként hatnak, és ezek a háborúk minden bizonnyal eljönnek, ha azoknak, akik e háborúkat a legnagyobb nyilvánosság színe előtt készítik elő, le nem fogjuk a kezét." Dobos regényének egyik indító és egyben summázó mondata így hangzik: „Tizenhat éve, hogy véget ért a háború, azt hittem, emlékeznem sem kell rá többet . . . Nem lehet elfelejteni, a háborút nem lehet elfelejteni... A pusz204
