Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények

títás emléke olyan, mint egy gonosz árnyék, kíséri az em­bert. Ott rejtőzik a lélek legmélyén, s elég egy pillanat, mindent felidéz, és gyötrődni kell újra elölről. A háború emlékei követelődzők, a fájdalommal sújtott magamfajta ember szinte tehetetlen velük szemben . . . Újra kell élni a háborút" . . . Dobos regénye a háború vádló újjáéledése, emlékeztető muszája. Címe két felkiáltó mondata is lehet­ne: „Újra kell élni a háborút!", vagy még kifejezőbb egyazonossággal: „Nem akartam emlékezni!" A háború feledtető, közönyösítő szerepe néha elcsúszik egy-egy narancshéjon, kis emberéleten. Az a paradox hely­zet áll elő, hogy épp a háború — melynek malmára lénye­gében a feledékenység, a közöny hajtja a vizet — lesz az a buktató kikerülhetetlenség, mely nem enged felejteni. Az imperializmus korszakában a háború állandósult je­lenvalóság, maga a legmindennapibb realitás, mely öntelt­ségében még a szemérmetlen önmutogatástól, a mindig fenyegető és egyben csábító exhibicionizmustól sem riad vissza. Konferenciák és atrocitások, kardcsörtetések, tank­görgetések és atomhivalkodások, csakúgy, mint a béke­barátok bebörtönzése, atomellenes felvonulások betiltása vagy szétverése jelzik az imperializmus permanenciáját, a háború jelenvalóságát: prepotenciájat. A háború fenyegető lehetősége, továbbéltetése, folya­matossága — tehát tagadhatatlan ténye és léte — elől nem lehet elbújni, begubózkodni, nem lehet előtte szemet hunyni. A tegnappal átkozottul és áldatlanul egybeboro­nált háborús állandósultság a legnyugtatóbb önfeledkezés közepette egyszerre csak szót kér, van, létezik, rombol, gyilkol post bellum is. A háború nem ér véget az utolsó ütközettel. A háborús totalitás beszorul az emberekbe, beleragad a földbe, és — robban. Hány gyerek, hány felnőtt lesz még ma is a földbe bújtatott tegnapi aknák vagy gránátok áldozata?! A gránát, az akna mint háborús realitás újra szót kér: itt vagyok, gyilkolok kivédhetetlenül, megállíthatatlanul. A háborúnak ez ördögi vigyora kiirtha­tatlan, amíg a háború lelke, erkölcse és bombája jelen van, köztünk van. Van, ahol nyíltan szédít és uszít, hogy az arzenálok újra megteljenek, és van, ahol ugrásra ké­szen évekig lapul. Az elrejtőzött, elfeledett tegnap mint akna vagy gránát előlép rejtekéből és játékos incselkedése hívogatón csalja rejtőző titkaira a kíváncsi gyermeket vagy 205

Next

/
Thumbnails
Contents