Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Fiaim, csak énekeljetek!

költészetével, zenéjével bánni is tud: erkölcsi fokon azonosulni, telítődni?! Ezen a fokon minden nép egyszerre irigylésre és sajnálatra méltó helyzetbe kerül. Minden hagyaték gazdagság és teher. Ára van. A gazdag telítettség kegyetlen zsarnoknak bizonyul: örökös noszogatásnak, számonkérésnek. Az örökség kérdez, vallat és ítél. Hol, mi például az Ady-telítettség nyoma és eredménye? Élt-e, él-e a magyarság Ady örökével? Ahogy nem élt életében, nem vállalja teljességgé halála után sem. Az ifjúság nagy része pedig kezdi átlapozni, átugrani. Hányszor hagyott ki az Ady-vállalás? Ki, mi rohant, sugallt forradalmába? „Úgy szakadtunk be a pokolba, mint ha korbácsra és térítésre hangunk sohse lett volna". Logikus sorrendben következnek a kihagyások és ficamok: az első világháborúban, amikor magára maradt az „ember az embertelenségben", majd amikor Kurzus-Magyarország túlfokozta minden tegnapi félelmét és átkát: Siófok és Orgovány minden elképzelésnél bestiálisabb volt, Ür-Hunnia gátlás nélkül űzött, üldözött, gyilkolt proletárt, zsidót, értelmiségit: — és végül, végzetesen kihagyott az Adyvállalás a második világháborúban, amikor a hitleráj ellenében nem forgatták, nem alkalmazták bibliaként és fegyverként A halottak élén jelszavát. És hol van a meggyőző Bartók-telítettség? Magyarok Bartók-azonosulása? Nehéz, vizsgáztató és vigasztalan örökség ez ma is. Bartók szikrázó antifasizmusának megvan-e a mindennapja? Morális fenomén voltát példázó feltétlenséggé sokszorozzuk-e? A tiszta forrásból kik és hányszor merítenek? íme, a kérdések, melyek közelebb visznek a Kodály-hagyaték friss, fájó aktualitásához. És a kérdések egyszere lelassulnak, a kételyek csitulnak, a félelmek, szorongások kihagynak. Kodály hagyatéka más síkon valósítja meg az azonosulást. Kodály öröksége realitásáért — mely nem több és nem kevesebb, mint maga a mindenkihez szóló zenepedagógia — napról napra, tervszerű pontossággal előredolgozott. Kodály a zene tömegelőfeltételét valósította meg, az a lehetőséget, hogy a zene művészi és erkölcsi mondanivalójának mindennapja adódjon. A zenét a mindenki kultúrájává avatta. így lett Kodály az alapozás zsenije. A magyarországi zenés iskolák ma világpéldák. „Már régóta egyebet sem teszek, mint alapköveket 165