Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Fiaim, csak énekeljetek!
magyarság ágált itt az embertelenség és az úri Magyarország bűnös megmakacsoltsága ellenében. És amikor a királyi törvényszék ítéleteiben kimondottan hazával egyenlített és védett „történelmi osztály" neobarokk kulisszákkal álcázza hazugságait és bűzlő mesterkedéseit, Kodály a Psalmus Hungaricusban csak a konok non possumus magyar hittételét, Kecskeméti Vég Mihály régi lázadó prédikátor Dávid-zsoltárát harsoghatja világgá: Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széllel bujdosnom: Hogynemmint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom. Az Adyk, József Attilák és Radnótik, a Bartókok és Kodályok kutyaszorítóba vették úri Magyarországot: „Ebek hazája ma, nem az enyém ..." Kétfelől szorongatták: az értelem fegyverével és a nép igazával, ősiségével, szavával, jogával, dalával, zenéjével. Az értelmiség és a nép a történelmi osztály szemében egyszerre és együtt vált ellenséggé és így idegenné, hazátlanná. Kodály vallomása perdöntő tanúság: „Jellemző szót ejtett nemrégiben a neobarokk szellem egyik képviselője egy kiváló művészünkről folyó vitában. »Ha olyan tehetség, mért nein megy külföldre?« Ezt akarnák ők. A tehetség menjen külföldre, Magyarország maradjon nekik." A prédát, a zsákmányt féltők hangja és gesztusa itt mindent kibeszélőn árulkodik. És a nép? Tamási Áron épp a Psalmus Hungaricus bemutató előadásán írta le a döntő mondatot: „És felcsendül a zsoltár. Elöl a dobogón ott áll palástban a nép követe és mögötte az erő: az éneklő erő, az ostromló erő, melynek nehezen tud ellenállni az Úr és a cigányzene." Kodály a hitvalló prédikátorral szólt — a nép nevében. És nemcsak a Psalmus Hungaricushan. A „kereszténynek" csúfolt Kurzus-Magyarország fasizmusba hajló üzérkedését a Jézus és a kufárok tépték semmivé, a Fölszállott a páva pedig Adyval és Adyként bujtogatott. Ez a zene tett volt: a mondanivaló igaza, egésze, ereje és szépsége. A Bartók — Kodály ikerpár a zenét erkölccsé avatta: magatartássá, példává, példázattá, hatalommá. Hass, alkoss, gyarapíts! De hol a nép, nemzet, közösség, mely ilyen telítetten, 164