Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

Stószi előszó

a szlovenszkói magyar irodalom. A viszketés csakhamar elterjedt a légnemű férfiú egész szellemi felületén, rövid idő alatt viszketegséggé vált, és a stószi vadász a betegség ellenállhatatlan ingerétől hajtva elővette gyerekjátékból avanzsált vadászkürtjét, vállára akasztotta kétlövetű irodalmi puskáját, tarisznyájába tett egy darab saját sütésű »e m b e r i r o d a 1 m a t«, és elindult a határba bakot lőni. A Sonntagsjägerek szépen svájfolt díszpéldánya megállott az irodalom bozontos berkei előtt, és belefújt kürtjébe: »Eeeembeeerirodaaloo m«, hörögte rekedten a rozoga trombita, de a vadász nem kapott semmi visszhangot. Néma csend felelt a stószi vadásznak, akinek a sikertelenség nem szegte kedvét. Másodszor is kürtjébe fújt: »Teeeremtőőő testvéé é r i s é é é g !« Erre sem jött válasz, mindössze egy varjú véleménye pottyant a vadász kalapjára. Még egypárszor trombitált a vadász, de egy-két méla vakkantásnál több nem hangzott feléje. Megvakarta a feje búbját. Ez aztán a rossz vadászterület — gondolta magában, de arról megfeledkezett, hogy az irodalmat csinálni kell, nem nagy szavakat trombitálni róla. Mit volt mit tenni, a peches vadász leült egy fatönkre, és bánatában megette a saját sütésű »emberirodalmat«. Kóválygott a gyomra, szégyellt is hazamenni üres tarisznyával, gondolt egy merészet (»ha nem használhatok, legalább ártok«), és végső elkeseredésében ráduplázott egy irigyelt sikerű szlovenszkói regényre. Nagyot durrant a puska, a stószi vadász boldogan dugta tarisznyájába zsákmányát, és rohant haza. De otthon, amikor kibontotta a tarisznyát, szomorúan konstatálta, hogy bizony most is csak bakot lőtt. Ez a stószi vadász szomorú nótája." Ez a legenda, ez a szellemi elmarasztalás és kisemmizés egy szegény bértollnok műve volt. Az erkölcsi elmarasztalás kissé később jött — szinte hihetetlenül — 1958-ban! A két megnyilatkozás közt egy életforma alakult, melyet nemcsak legendaként, de sugalló magatartásként tartanak ma számon. A stószi vadász legendájának módszere azonban erősebbnek bizonyult: a stószi remetét hasonló rnódon igyekeztek — most már morálisan — kisemmizni harmincnégy év múlva is. Jubileuma alkalmából egyik írónkat szerkesztőtársa a csak Adyra szabott és csak Adynak kijáró és így tolakodó 14