Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

Stószi előszó

szág író- és olvasótársadalmának nyílt titka. Tudják, hallották, tapasztalták, és tovább mondják: délelőtt még friss vagyok, délután fél három és négy közt alszom . . . A kollektív magány: közintézmény." A „stószi remete" kifejezés egyébként egy vezércikknek köszönheti életét. A Prágai Magyar Hírlapban a lap felelős szerkesztője, Flachbarth Ernő egyszer így kezdte mondókáját: ,,Akár tetszik A Reggel hegyi remetéjének, akár nem . . Az első ütem tehát egy lekicsinylő gesztus volt. A genezis azonban még így sem pontos. A „stószi remetét" megelőzte a „stószi vadász". A legenda olcsó, kinullázó szellemeskedéssel indult, melyet a Kassai Újság vetélt. Már többször utaltam arra a ma. már hihetetlennek hangzó tényre, hogy Kassán 1920 körül hat magyar napilap jelent meg (Kassai Napló, Kassai Újság, Kassai Hírlap, Esti Üjság, Szabadság, Munkás). A porondon végül egyedül és győztesen a Kassai Újság maradt. (A Munkás Mor. Ostravába került.) De milyen áron?! Ez a lap nem nevelte, nem irányította a közönség ízlését, hanem kiszolgálta csámcsogó kívánalmait: hosszú lére eresztett gyilkosságok, ponyva, krími és pornográfia voltak csábítószerei. A szlovenszkói magyar irodalom itt tagadásba vétetett. A Kassai Naplónak, a szlovenszkói magyar irodalom e fontos szálláshelyének likvidálása jelezte legjobban a veszteséget. Induló irodalmunkra fütyült a Kassai Újság, nem kellett, dobta, hisz a világ összes magyar lapjából ingyen és bérmentve ollózhatott szenzációkat. Szerkesztőségében emigráns kulik dolgoztak, akik a legalpáribb „bulvárlap"-ot voltak kénytelenek összetákolni. Óvást emeltem, egyszer, kétszer, többször. Az eredmény a Kassai Újság 1924. febr. 4-i számában olvasható el Legenda a stószi vadászról címen: „Előre kell bocsátani, hogy a legenda hőse nem tévesztendő össze a hasonló nevű s t ü s z i vadásszal, aki mégiscsak volt valaki. A stószi kezdetben nem volt senki. Még »senki« se volt, mert a szofisták szerint a »senki« is valaki, márpedig a stószi vadászt csak alapos vegyelemzéssel lehetett megkülönböztetni a levegőtől. Ez a szellemiekben légnemű férfiú egy napsugaras tavaszi délelőttön kellemetlen viszketést érzett. Először higiénikus gondolatai támadtak, de ahogy jobban körülnézte magát, észrevette, hogy ami neki viszket, az nem más, mint 13