Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Főszerkesztő Kolozsvárott - 2. A koronatanú

agyonhallgatása. Ez a magatartás annál indokolatlanabb, mert Németh László írói működése épp azt a szakadékot hidalja át, ami a legújabb magyar irodalomban az urbá­nus és népi írók szigorú különválasztásában bekövet­kezett." Gaál Gábor mértéktartása még az elvetésben is érvé­nyesült. Egyik fájdalmas leszámolásának tárgya a nagyra becsült Kuncz Aladár helikoni szereplése és elsekélyese­dése volt: „Időt és helyet esküdött maga köré, holott idejét és helyét is — lekéste. Minden ösztönös indítékaival Európába tartozott, s itt mégis egy paradox regionalizmust csinált... A valósághoz teljes passzív volt a köze . . . Arról az elfakult és feladott progresszióról, amit oly büsz­kén még a háború előtti Magyarországról hozott, erdélyi éveiben azt vallotta, hogy revoltáló nagy egyéni iniciatíva, s nem látta, hogy valójában egy történelmi folyamat, a magyar úri osztály felmorzsolódásának reflektálódása . . . a deklasszálódás ájulata. Nemhiába volt a szép-ámulások szerelmese ifjúkorától, végül a szépájulatok kodifikátora lett." Hogy rólunk is szó legyen, lapozzuk fel Mécs László portréját! Már a cím is lényegbe vágó: A költő a dobogón. Majakovszkij is dobogón állt. Erich Weinert is tömegek előtt mondta el verseit, de e tömegek egy tényleges forra­dalom közegei voltak: átvevők, továbbvivők; visszhangok és valósítok. A költő a dobogón egy korparancs aktora volt, egy szituáció azonossága, melyről Gaál Gábor írja: „Az igazi költőszájak döntés előtti pillanatait éljük . . . amikor a költő természetesen lendül valamiféle dobogóra. Megint ott van a helye. S ez a költő-e ez a Mécs László?" — Gaál Gábor a költőt hallgatva csak a szavalót látja, a szavalatot, ahol „a fehér papi formaruha ... a kosztüm szerepét játssza, mint ahogy versei tartalma sem eredeti vallási reveláció, de . . . papi produkció . . . Semmi sincs a helyén". Senki a helyén: sem a költő, sem a vers, sem a közönség. A Mécs Lászlónak szóló taps nem más, mint a kispolgári réteg „malomkövek közt őrlődő sorscsikorgása. A magyar kispolgárság hamis (félrenevelt, félrevezetett) tudatának költője Mécs László". A negyven év előtt Mécset féltő, a szavalattá vizenyősödés veszélyére utaló figyelmeztetéseink 1931-ben Gaál Gábornál teljes igazolást nyertek. 135

Next

/
Thumbnails
Contents