Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

MIKOR A NÉMA BESZÉLNI KEZD Három nap óta zúg már itt a szél, Embermagasra nőttek a gyomok, Eorrások kénszagába burkolózom, Hallgatni jobb most, mint beszélni És mégis, mégis, mégis beszélni kell! Egykor történt, hogy gránátlégnyomástól Egy ember néma lőn s ő nem volt egyedül, Sok némaság honolt a hangos földtekén, Halottaknak kék nyelve beszélni nem tudott, Csak vádolni, de ezt nem hallotta senki sem! Gránátok hányták föl a földeket, Fák lombjairól hullott levél és göröngy, Az ember arca lehullott, mint sebről a kötés, Csillagok hulltak és Isten arca meztelen maradt — Föld alól ástak ki engem egykor, Három napig cipeltek eszmélet nélkül, Poljána Stampiban tértem volt magamhoz, Körülnéztem és nem tudtam nevem, Lehullott rólam múltam és anyám, Egy test maradt meg rángatózó fejjel: Két szem, mely csöndesen csodálkozott, Egy reszkető nyelv, mely beszélni nem tudott, Egy név — bádogba rejtett halotti cédulán, S így vittek engem kórházakon keresztül, Hol megfigyeltek sanda orvosok, Fejemre jégtömlőt helyeztek s fürge kalapáccsal Verdesték térdemet s kutatták holt reflexeim... Kinek mesélem ezt?... Nem nektek, gyilkosok! Pagácsa hadnagy te, ki célba lőttél Muszkákra messzelátós fegyveredből 93