Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

és szilánkokra törnek az üveghuták Nő: a fejedelmek felelősek népük irányában hősök alszanak lilántúli koordináták rendszerében. A rajztáblákra feszült lelkekre a rend felrajzolta ódon párvonalasait Költő: tavaszmadarak talpalnak a táviródrótokon hajnalra máglyára lehet gyújtva az erény Nő: ki gyújtogat? Költő: a nép kit nem ismersz Nő: a nép ? bizony ismerem őt névtelen apjáról a gyárudvarak gyulladt szappanhabján szolgasága sípjáról a felgereblyézett órák ganaj án vasárnapok prizmáiról a szabadság snapszával nyeldeklőjén Költő: még a tűzkereszteken is bolházik a nyelved Nő: kódexék havat törvényeinek: tél van vizekre jeget népekre békét: tél van Költő: tavasz lehet! Nő: bizonyítsd Költő: erdők feltérdeltek favágók bieepszére orvosok tenyerébe parázspiros szemek térdepeltek hegedűk térdeltek apácák bóbitáira mezőkre zöldek zöldekre nap nők szive alá gyermekek térdepeltek Nő: térdepelj elém. Költő: falak voltam és síkjaimban nyomoztam szépséged után Nő: kövek voltam homlokodra hullottam Költő: árbockosarak lettem... Nő: s belőlem kiáltottál a vizek tányérjaira: föld! Költő: egy pont időt szeress belém és hézagtalanul állom a századéveket egy köb teret hogy megnyújtoztathassalak a föld magmájától a szélkakasokig S igaz leszek s rejtelmetlen, mint az unalomig feloldott egyenletek Szilárd leszek és naiv, mint 85