Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

a héjából lázadó gyümölcs Serény, mint a kalásszá sanyargatott föld pontos, mint a most moccant óceán hőbe fagyva majd csak felszakadt szívedig hőmérőzök villanypontos pulzusommal csak a szökőévekbe pillantunk körül homlokon és szemérmen összenőtt csodák partokra szállunk s kifáklyázzuk ágyékunkat hullámoknak és szeleknek az idő önmagát emészti hátunk mögött de mi sógorságot vállaltunk vele. Nő: hollandus őseid lehettek: ime kihup­pannak a szélmalmok nyelveid alól Költő: mecsetek Vatikánok zsinagógák le­zsinegeltek az árbocok gyökeréhez. De ma lemetélem talpamról a zarándokutakat lezsá­kolom vállamról az igaliordók emeletnyi sú­lyait kicibálom szememből elmultak fény­szerpentinjeit ... Nő: trombiták bugyborékolnak ereidben irrealitásod bársonyában vagy: költő! Száll gömblelked idők homorúlatáb an Költő • Ó hiszen csak a gleccserek fagy­laltja zokog! felvetkeződöm s kibotlanak aló­lam a tér bamba létrafokai. Hegyikristályok termelődnek szemvizemből. Fürtös gyümöl­csök erjednek orrlikaimban. Megyek! Vacko­lod janak fel a parázna dobhártyák! Tavasz! Forradalom! Nő: mellettem maradj! Költő: felhőkbe fúrom ökleim s a nagy tömegbe pattogtatom a légköri elektri ­citást Nő: hajjaj! dagályos energetikája a szónak! Költő: megyek már mézesen a fű közé sompolygott a hajnal Nő: Szeretsz! maradsz! Költő: pajták fellelkesedtek felhőkarcolók 86

Next

/
Thumbnails
Contents