Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Berkó Sándor

2 Nem díszíthetem a nyakad gyöngyfüzérrel és ékkövekkel. Diszítnélek, s csak magamat fonom köréd szegénységemmel — csorbul a kő, a lánc szakad, mocsokba gurulnak a gyöngyök — karom szilárd, akár a hit, amellyel a jövendőt köszöntöd. Én barna héjú kenyeret szelek neked, hogy ne halj éhen, telt arcú almákat lopok ha kívánod, a piactéren, Szeretlek, oly nagy szerelemmel, hogy minden szemrebbenés nélkül élni hagynálak, ha kezed elvonnád egyszer az enyémtül. Fázol? Fölibéd hajolok, kiskabátommal betakarlak. Beteg vagy? Én, a hitszegő imát mondok érted a papnak. Szomorú vagy? Bohócruhát öltök, hogy halljam kacagásod. S hogy boldog légy, kedve?, teremtek köréd egy boldogabb világot. 3 Guggolj fölibém, törpe dombok zöldjéből arcodba mosolygok. Csucsorítsad rám meleg ajkad, szívem vérével megitatlak. Hullámaimat elsimítom. Csobogásomat elcsitítom. 59