Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Antal Sándor

ADY Ki látta meg őt? Csűrhéje talán a földre tévesztett embermagvaknak, a kába miértnek felfujt iszákját cipelve az úton, kik jöttek feléje ? Nem állhatott szóba ezekkel. Eltűntek, mint álomvilágok. Nem látták meg őt. De voltak ott mások. Részeg tanárok, hamiskártyások, komédiások, bolondok, kulturaboltosok és nyavalyások, vén kerítőnők, félszemű cigányok, stréber örömlegények, kucséberek, jószivű bodegások és pincéruzsorások, és a sor végén széplelkű, éjjeli, girhes, szőke zsidók. És mások. Kik csókárulásnál meg combtágulásnál és téglarakásnál jól kibiceltek. Vettek, nevettek, eladtak, előreszaladtak. Temelléd leültek, gyorsan becsíptek, tegeztek, a válladra vertek. Ivásod hogy nézték és torkod mélyének boros szorgalmát, korcsmáros számláját, gyufákkal számolva, megmérték. Zsebükben jól megszámolt ezüst pénzekből kicsi marokkal tenéked is adtak, úgy, hogy a pincér is lássa. Letagadni ugyan ki merné, hogy hittel hallgatták meg a szódat, és izzadtan tapsolták a földetrepesztő, felhőket megrázó, duhaj káromkodását elfáradt, keserű, magyar magadnak. 37