Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Mécs László

Mécs László századunk harmincas éveiben teljes komolysággal szövi bele egyik versébe a „Művészet virányai"-t. Korát nemigen érti; szociális kritikája a moralista pap költő J önmegnyugtatása, civilizációellenessége rousseau-i, naiv. Az Ady-hatás mindvégig jellemző verseire, s ugyanígy a műkedvelői hang is. Kisipari módszerekkel készült vers-falvédői tömegében ott akad egy-egy versnyi, strófányi tiszta részlet, ahol önmagát, kételyeit, rettegéseit rögzíti, didaktikai, politikai, morális és szociális célzat nélkül. Hernádszentistván szülötte (1895). Huszonhárom éves korában premontrei szerzetessé avatják. Kassán tanár, majd 1920-tól Nagykaposon, 1929-től pedig Királyhelmecen plébános. Különféle irodalmi társaságok választják tagjukká, később a Vigília főszerkesztője lesz. Könnyen versel; ez a könnyűség azonban káros: egyre modorosabbá, felszínesebbé válik. 1945-től Pannonhalmán él. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatják, majd három év múlva rehabilitálják. Egy ideig még Budapesten volt káplán, majd 1961-től haláláig, 1978-ig Pannonhalmán élt. Verseskönyvei: Hajnali harangszó (Ungvár, 1923), Babszolgák énekelnek (Berlin, 1925), Vigasztaló (Berlin, 1927), Az ember és az árnyéka (Kassa, 1930), Üveglegenda (Budapest, 1932), Legyen világosság (uo., 1933), Fehéren és kéken (uo., 1936), Élőket nézek (uo., 1938), Forgószínpad (uo., 1940), Összes versei (uo., 1941), Anya kell! (uo., 1943).