Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Kolmós Aladár

BEOMLÓ DEKKUNGOK Nagy liegyek hátán, hova sose téved emberfia már, hol komor magukban csak felhők kavarognak, s viharok járnak néha sötéten látogatni, s eső áztatta halmokon, ahol a föld alatt a víz sziszegve kúszik, s lapályokon, hol gyilkol a mocsárláz, és síkokon, hol áldott búza reng, s folyamok partján, hol örök habok éjjel-nappal egyhangún menetelnek, mindenfelé most: Európa közepében végtelen dekkungok állnak árván. Csak az ég bámul le rájuk, s egy-egy otthagyott hulla ha foszlik s bűzlik szomorún egyedül egy-egy árok szögletén még. A szél kicsapta az üres dekkungok dúlt ajtaját, s a kifosztott odúban hallgatag álmodik a deszkapriccs, amelyről egykor annyi bús remény szállt, s munkahelyükről elrabolt dühös ifjak foga csikorgott ég felé. Hallgatag állnak a dekkung falán bicska-bevéste, ceruza-beírta drága nevek, kezdőbetűk, s a polc felől, mely ott gubbaszt a zugban, hallgat a szú. Nem járnak fel-le már az árkokban sem a parancsnokok, 189