Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Tárkány

eérkezeťř Árpád és népe a beregi síkra, meg is épiťeťťe Munkács váráf. Mosť már előre s ťovább kellefť haladnia. Készülődött is az előnyomulásra. De hát az előkészületek elťarťoťťak heíekig és ez idő alaťf egyes csapatok előre ugraťťak a vidék kifürkészése céljából. Egy ilyen csapať élén oťť lovagolť Árpád egyik fia, Tarkanz. Mentek-mendegéltek a Tisza jobb pariján, mignem ló és lovas a fáradtságtól csüggedten lógatták le fejüket. Víz csak volna a Tiszában elég, azonban mi haszna ha az iszák üres, De fölvillant Tarkanz szeme és előre muťaťoťť : — Láťjáťok ? oťť az ingovány gorcján házak vannak. Oda menjünk. Zalán népe immár megegyezeťť atyámmal, nem ellenség ťôbbé, oťť vigan lakunk majd. Be is érťek az első kicsi házba, első kicsi ház családja körébe. Szép jó napoŕ kivánť Tarkanz aminť illik, de ťovább nem juťofť mondókájával, merť minden szava belefulladt annak a két nagy fekete leányszemnek tengerébe, mely csodálkozó meglepetésében ölelte őt körül tekintetével. Csak midőn elköltötték a szerény kollációí és elmenőben volť csapata élén, akkor jött meg szava e kérdés erejéig : — Vaj mi néven emlékezzek rólad, szépséges leányzó ? — Hóva vagyok én, Miraz törzsfőnök leánya. És te ki vagy ifjú vitéz ? — Árpád vezér fia vagyok én, Tarkanz. — Oh, nagy úr és szerencsés ember vagy háť te ... - 65 — 5