Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Tiba

együtt. Nincs benned semmi szemérem, te romloťť besťia ? ťe. . . ťe. . . Kata nem szólí semmiť. Minek a beszéd ? hiszen a karvaly úgy sem érťi meg a galamb szavát. — Kölyködet szerefődnek adom át — zúgoíť férje tovább — ha megtudom, ki az. Te magad pedig most rögtön visszamégy ágyasházadba és gondom lesz rá, hogy onnan többé ki se lépj. Tudta Kata, hogy férjének e szavai az akkori kor egyik legrettenetesebb Ítélkezésére céloznak, a befalazásra. Halotthalványan hajtotta le szép fejét s úgy suttogta : — Hatalmában vagyok te kegyelmednek. Ártatlan vérem Istenhez fog kiállfani bosszúért. Mégis irgalomért esdek kőszivedhez : holnap nagyböjt szombatja vagyon, hadd mehessek hát le holnap az Isten házába, Isten házában a szentségek befogadására. Imre úr egyideig gondolkodott s csak azután válaszolt : — Jól van. Irgalomban fogsz részesülni. Ne mondhassad majd ott túlnan, hogy nem volt emberi szív hitves bírádban. Holnap esíhajnalkor le foglak kisérni István öcsémmel és Antal szolgámmal az Isten házába. A szentségek örök forrásvizeiben megtisztult lelkek elhagyták már a templomot, a csillagok is feljöttek, de Kata még mindég ott térdelt az oltár előtt. Hozzálépett Antal : — Uram azt üzeni, menjünk már . . — Nem. . . nem 1 — kiáltotta a szerencsétlen asz szonyban a halál félelme és kirántotta magát az őt átfogni akaró szolga karjaiból. — Igen ) — dörgött mögötte férje hangja, — hozzad Antal. Már kinn voltak a faluból a temető táján, midőn ura intésére Antal letette terhét, Nagymihályi pedig félig alélt nejének keblébe markolatig döfte bele tőrét. — Im irgalmam — mondta szinte megszelídült hangon — nem falazlak be, hanem gyors halált adok neked. — Fájdalmas Szűzanyám . . . Jézus. . . suttogták a szegény Butkay Kata halódó ajkai, azután földre hanyatlott teste. - 57 - (|