Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Epilógus

Epilógus. rr. . . csrr. . . krr. . . Az utolsó vár felvonó hídjának láncai is csikorogva zördülnek meg és a híd lassan fölfelé emelkedik, hogy a bejárást eltorlaszolja. Bevégeztük utazásunkat. Mint Csaba útjának fergetegen száguldó vitézei: pár óra alatt évszázadok perspektíváin röppentünk keresztül és láttuk a mult századok eseményeit, szenvedéseit, erkölcseit, tusakodásait. Láttuk a mult embereit is gyors egymásutánban végigviharzani várakból kivárakba be s cselekedni, beszélni úgy amint vérből s húsból álló emberek cselekedtek és beszéltek — akkoriban. Nem kriptaiárás volt ez a mi utazásunk Máramarostól Pozsonyig, nem. A kripták levegője dohos és csak a halottakat veszi körül. Várromjaink levegője azonban friss, üde és mert ilyen, ösztönös vágya= kozással s jóérzéssel leheljük be azt. És a multak lenge szellőjének lelkünket érintő e simogatása eloszlatja amaz emberi szokást, hogy azt méltatjuk legkevésbé figyelemre, ami beleesik a mi mindennapi útjainkba és mindennapi látókörünkbe.