Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Epilógus

Szerte meredeznek ég f elé itt is, amott is a várak romjai. Nap nap mellett látott romok. . . omladozó kőhalmaz. . . tüskés bozót. . . pusztulás. . . süvítő szél. . . hát érdemes mindez csak egy tekintetre is ? Nem úgy testvér ! Ez a kőhalmaz valaha országos események színhelye volt és falai a festészet, szobrászat s iparművészet ma már szinte fölbecsülhetetlen értékű, műremekeit őrizték. Ez a tüskés bozót valaha tágas várudvar volt, melyből dobogó paripák hátán kemény vitézek indúltak a szabadság védelmére. Ez a pusztulás valaha lüktető, sőt szenvedélyes éleU küzdelmek színes világa volt. Ez a borzongó csönd odafönn valaha megszaladt a tárogató messzehang= zásu édes-bús danája elől Ez a süvítő szél valaha a gyöngéd érzelmek lágyan suhanó szellőpóstája, vagy talán a fegyveres megtorlás vágyát tovavivő orkán volt. Mindez - a magyar mult. Ez a magyar mult pedig az egyes várromok révén beszéd nélkül ugyan, de minden krónikás írásnál, vagy hosszú lére eresz= tett magyarázásnál eredményesebben s érthetőbben rögzíti meg bennünk annak valóságát, hogy a jelen az küzdelem, a jövő az bizonytalan, azonban amire a mult tanít az — igazság. Ez pedig benső természete folytán világít, izzik századokon át és századok óta. Fáklyavivői az egyes várromok s egykori lakóik. És fényüknél beidegződik bensőnkbe a tudat, hogy egye= dül a nemzeti tradícióinkhoz való hűséges ragaszkodás vezetheti a magyar lelket ahhoz a kiegyensúlyozott összhanghoz, mely a küzdelmek hatása alatt nem ingadozik, sőt inkább még slabilizálódik. ha a mult e fénylő s rögzítő erejét sikerült e könyv utján a magyar lelkekben életre kelteni s mozgásba hozni: ez tölti el majd a romok regőséi igen nagy örömmel és ez lesz munkájának legértékesebb jutalma. Midőn búcsút intünk kedves öreg romjainknak, a Vas Gerebentől származó rövid, de oly idevágó s mélyenszántó mondattal tesszük ezt : — A múltért hála, a jövőért pedig imádság! — 509 BBLIOTHECA HUNGARICA Samari a — Somoria — íamnHn