Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Znióvár

jii!l<fryíiiŕ® éldás volí az a versengés, mellyel a főurak szegény jó Béla királyt védelmezték, őrizték, segítették és menekülését megkönnyítették. A mohi ütközettől kezdve úgyszólván kézről-kézre adták mindaddig, amig csak az ország határát el nem hagyta. No, azon fúl meg fokozott éberséggel őrködtek felette azok, akik vele maradtak, mert erre a történelem tanúskodása szerint nagy okuk is volt. Hej, keserves uí volt az a mohi síktól az ország határáig. Több főúr nevét úgy emlitik föl egyenkint s másmás könyvben a krónikák, mintha egyedül ez a bizonyos főúr mentette volna meg a király életét és juttatta volna öt nyugat felé. Valószínűleg úgy volt az, hogy a bujdosás egyes szakaszain más-más főúr vette áí a király őrzését és vezeíéséí. Meri bizony nyugodalmas sétalovaglás számba nem mehetett az áívergődés Borsod. Abauj, Sze pes, Liptó, Túróc, Trencsén, Nyitra és Pozsony megyéken keresztül akkor, midőn minden erdőszélen várni lehetett egy-egy kutyafejű tatár csapat előbukkanását. Hát megosztották egymás között a király mindenre kiterjedő s féltő kalauzolását Detre lovag, Erne szolgagyőri comes, Fürje lovászmester, Rugachfia Don és mások. Ki eddig, ki addig kísérte közülük a királyt, mig végre ott valahol a liptói havasok alján a Forgáchok ősének, Ivánkának fia András vette áí a királyt és Túróc megyén kérésziül viíie egyenesen várába. Odaérve, azí mondoíia királyának : — 502 -