Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)
Detrekő
volí ezt megfenni — a halál parancsára. Résen volí ám Bazini és Szenfgyörgyi György, Stibornak a főispánságban ufódja és ráteffe kezét Deírekőre, igy okoskodván : — Sfibor hivafaláf én örököltem, ergo naíuralifer vára is enyém, amelyei ő is főispánságával együtf és ennek céljaira kapofí. És ime Zsigmond király sem volí képes arra, hogy a Bazini és Szenfgyörgyi grófok kezéből Defrekőf kicsavarja. Nem hiába viseltek kéf nevef, amennyiben hol bazini, hol pedig szenfgyörgyi uradalmukban farfózkodfak : de kéf névnek megfelelő hafalmuk is volí. Azok voltak ők nyugaton, mint kelefen a Drugethek: formába faragóit és iskolapéldás oligarchák. Zsigmond vétel utján is megpróbálkozott, ez sem sikerült. Defrekő vára a a család kezén maradt ennek kihaltáig, ami 1557 ben következett be. Ekkor aztán mégis csak a kincstár tulajdonába ment át. De nem sokáig maradt ott. Bécs örökös pénzzavarral küzködöíí ez időben. Hogyne, mikor az a fránya Szapolyai, meg az a beste török nem nyughattak bőrükben : folyton ott piszkáltak kivont kardjukkal I. Ferdinánd orra alatt és ott bömböltették ágyúikat füle mellett. Ennek szives viszonzására pénz és újra csak pénz kellett. Abba főttek hát a német koponyák, honnan kerítsenek költséget a további hadakozásra. Ferdinánd király sürgette tanácsosait: — Eladni, zálogba tenni mindent. Az a sok vár, minek az? Túl kell adni rajtuk! — De fölség, jók ezek lekenyerezésre . . . — Nincs lekenyerezés, háború van. Lássuk csak: itt van a közelben mindjárt Defrekő . . . Hát bizony Defrekő elvándorolt a Fuggerek feneketlen zsebébe, zálogképen. A fejedelmek e hitelezői azonban nem sokat förődfek a várral: „en gros" üzlefeik közepeífe meg se pöffyenf számukra az ilyen kis várzálogosdi, ők bizony majdnem meg is feledkeztek a szegény Defrekőről. Azérf nagyon szívesen veffék, midőn Ferdinánd visszakérte fölük a váraf, mert hogy javultak az idők, no meg egy kis lekenyerezés céljából . . . mégis hiába . . . szükséges az ilyen fedd ide — fedd oda vár. — 479 -