Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Csejte

csillogása még az uraikkal szemben íeljesen függő viszonyban lévő szolgalelkeknél függetlenebb s erősebb lelkeket is leveszi lábukról. Ő volt az, aki följárfa aztán a falut, sőt később a vidéket is a fiatal leányokhoz intézett verbuváló szóval: — Gyertek aranymázos tubicáim, gyertek a nagyasszony szolgálatába. Tejbe-vajba fürősztünk, szép testeteket ápoljuk, lelketeket kezeljük — mind halálotokig. Jöttek a viruló hajadonok, jöttek. Nem föl a várba irányította őket Dorka, hanem a vár alatt fekvő kastélyba. Ott jól tartotta őket, de aztán időközönkint egy-egy eltűnt közülük. A kastély alatt terjedelmes és elágazó pincék voltak, ide hozatta le áldozatát Báthory Erzsébet. Dorka egy másik fraji segélyével pőrére vetkőztette a rúg-kapáló leányt s azután jött Ficzkó János komornyik szerepe. Tűvel szurkálta, fogóval csipkedte, horgasvégü korbáccsal verte mindaddig, amig a leány tetőtől-talpig vérbeborultan összeesett. Báthory Erzsébet pedig karosszékében hátradőlve, félig behunyt pillái alól kéjes élvezettel habzsolta az embertelen procedura minden részletét, mialatt a szenvedélytől tikkadt hangon suttogták vértelen ajkai : — Szép vér . . . fiatal vér . . . üsd, kinozd . . . még, még . . . Háromszáznál több szépséges fiatal hajadon vérzett így el szeme előtt, tetemeiket is ott a pincékben földelték el Ficzkó és Dorka. Ez a tömeggyilkosság nem maradhatott titokban, a minduntalan s végérvényesen eltünedező leányok sorsa kezdte érdekelni a hatóságokat. Sőt Thurzó György nádor is tudomást szerzett róla, de eleinte egy kézlegyintéssel elintézte az ügyet : — Ej, ugyan már no. Holmi vénasszonyos mesékre mit adtok ? Majd a lengyel király nővére, a nagy Báthory nemzetség nemes sarja fog ily ocsmányságokra vetemedni, mi ? Hagyjatok vele békét s verjétek ki ti is fejetekből. Azonban a halálra kínzott leányok anyáinak jajszava s atyáinak átkai végigsüviíetíek a vármegyén, az országon és e rémhangokat Thurzó nádor sem tudta többé elfojtani. Őmaga ment fel Csejte várába és ott nádori széket ült, A tanuk súlyosan terhelő vallomásai alapián — 468 -