Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Ghymes

udťák azt jól a vitézkedő ősök, hogy kardjuknak élni lehet, de kardjukból megélni nem leheť. A kardhoz kenyér is kell. Ezen elvet vallotta ama Hunt-Pázmán nemzetségéből származó és Ivánka névre hallgató lovag is, aki ilyen olyan ügyeskedéseivel szép egypár tarsoly aranyakat gyűjtögetett magának össze. Mint efféle udvari ember és tárnokmesteri tisztség betöltője, sokszor megfordult II. Endre király környezetében. S ha úgy magukra maradtak, kedélyesen kérdezgette a király : Nos, mi újság mester a te hegyes-völgyes pátriádban oda fönn ? — Pátriám — felelt Ivánka — mert a magyar hazához tartozik. De nincs ott nekem csak egyedül egy aszkóros kéztől kitellő kődobásnyi kis földem, semmi egyéb. Ez pedig nem födheti a szorosabb értelemben vett pátria fogalmát. — Hát szerezz, végy magadnak nagyobb és a pátria szót megérdemlő földet. — Vennék én, uram királyom . . . — Van pénzed ? — vágott közbe Endre. — Van. — Hm. Hát nézd csak. Én eladnám neked ott Nyitra mellett Gumes földjét, ha meg tudnád fizetni árát. Az alkut hamarosan megkötötték. Mert egyrészt hej, bizony sok pénzt emésztettek föl a lengyelországi utazgatások és Gerírudis királyné az ő itt élősködő olasz — 453 -