Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Bajmóc

Korvin Jánoš hercegei orvul megölik. A bérgyilkosok elufazása után meg már különösképen nagy nyugtalanság és izgalom vett erőt rajta. Többnyire a vár bástyájáról kémlelte az utakat, majd meg ismét ölelésre tárta karjait a tájék felé s morogta : — Enyém lesz ez itt mind, mind. Csak már jönnének azok a mamlaszok a fattyú herceg fejével 1 Ilyenkor nem volt tanácsos közelébe jönni. És ime mégis egy elaggott ember éppen most botorkált fölfelé hozzá a bástya meredélyén. Mankóival csak nehezen viszi előre beteg s elaszoíí testét, de mégis fölér végre és alázatosan könyörög a nagyúr előtt: — Nézd uram, távol vidékről vánszorogtam ide, hogy a gyógyitó forrásban fölélesszem nyomorgó testemet és megszüntessem annak kínjait. Életem függ ettől, azonban nem tudom megfizetni a kemény vízadóf. Óh, engedd el azt nekem, kérlek . . . — Nincs pénzed? nincs gyógyforrás — felelt Póky — lódulj kifelé 1 — Irgalom, nagyuram 1 gondolj az égiekre . . . — Haha 1 — nevetett föl durván Póky — az égtől irgalmat nem várok és a földön én nem adok. Ismételten mondom lódulj, mert nem jó véged lesz. De hogy újból könyörgésbe fogott az öreg, Póky éleset füttyentett s kéí dühödt véreb rohant a könyörgőre. - 449 29