Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Somoskő

— Háť úgy ? — mondťa Róberť Károly király — ha ťi a haza ellenségéhez párťolťok ťi Kacsichok, akkor vá­rafokkal ide csak hamar. A rozgonyi csaťa uťán királyi birťok leíf Somoskő és azť Szécsényi Tamás főispán kapfa meg donációba Szírahora, Baglyas, Ecseg és Hollókő várakkal együff. De Szécsényi még a várnak birťokolásával sem elégedeti be és itt nem állt meg : éveken át kutatofí Csák volt hívei után, hogy ezekre rásüthesse a hűtlenség bélyegét és e címen javaikat magának szerezhesse meg. Lett is belőle Nógrád vármegye leggazdagabb ura és Somoskő köz­pontja volt ez időben a forgalmas megyei életnek. A Szé­csényi család alatt tagadhatatlanul díszlett, pompázott, híresűlt a vár és ezt maga a vár kibírta volna to­vább is, azonban nem bírta a Szécsényiek pénzes ládája. Olyan jószág volt a pénz akkoriban is, hogy utána gu­rult csendes kacagással a csillogásnak, vendéglátásoknak, mulatozásoknak. A múlt század derekán Szécsényi László kénytelen volt a várat s tartozékait zálogba adni gúfhi Országh Mihálynak és jó uram nagyapjának, Losonczy Albertnek. Még házasságunk előtt férjem megváltotta az Országhok részét és így az egész birtok a várral együtt ki­rályi adománylevél folytán családunk kezére került. Lásd ezekből fiam, hogy Somoskő nem utolsó a várak között, lásd hogy nekem kötelességem fönntartani s épségben megtartani.Mert a várnak most is meg vana jelentős fon­tossága. Fiam, te jó ideje már itt turbékolsz asszonyod mellett a Dobó István ereje folytán mostanság nyugodal­mas egri várban és nem veszed szembe a török acsar­kodásait. Mi ott Nógrádban igenis látjuk a török terpesz­kedési vágyát. A füleki bég nem is csinál titkot belőle, hogy a közeli várakra fáj foga. Köztük Somoskőre, az­tán sorra le Egerig. Adj hát nekem Kristóf férfierőt, hogy felkészülve nézhessünk az előttünk álló súlyos napok elé. Özvegy Losonczyné elhalgatotí, veje pedig hátratett kezekkel járt fel s alá gondolkodva a szobában. Végre megállt a két nő előtt és fejét ingatva igy szólt: — Jól védelmezte kegyelmed asszonyanyám So­moskő ügyét. Adok várkapitányt oda, Balassa Bálint személyében. Jó lesz? — 334 -

Next

/
Thumbnails
Contents