Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Jolsva

az Akos nembeliekkel. A Raíhold és Akos nemzetség két olyan legény volt ekkortájt Gömörben, mint akik nem nagyon férnek meg egy csárdában. Ifjúságiiknak duzzasztó ereje akkor kezdte kiformálni magából egyik oldalon a Loránfffyakat és Jolsvayakat, másik oldalon a Bebekekeí és Csetnekyekef. Természetes tehát, hogy midőn a Jolsvayak a dús javadalmu bányászattal járó Jolsvát meg akarták szerezni, az Ákos nembeliek mintha darázscsipés érte volna őket, felszisszentek: — Nem engediük, nem hagyjuk ! majd hogy ide törzsöküljenek. Menjenek oda ahonnan ősük bejött, szűrjék ott a tenger vizét és ne lábatlankodjanak itt. Azonban a Raíhold nembeliek dacára ez utilapunak, melyet az Ákosok talpukra kötöttek : nem mentek tengert szűrni, hanem beültek Jolsvára vasat kalapálni. Szükségük is volt vasra és sok vasra, mert bizony a Jolsva fölött egykoron épült vár nagyon reászorult már a tatarozásra. Hogy a Jolsvayak előtt már megvolt a vár, erről IV. Béla király egy diplomája tanúskodik, amely „castram Illsva" névem emliti Jolsvát. Tehát erősség, vár. De hát ezt a várat mindenekelőtt bizonnyal a tatárjárás, azután pedig a reákövefkező száz és egynéhány év alaposan megtépázta. Jolsvay Lesfár megcsóválta láttára fejét s ugy mondta mélán családjának: — Bizony bagolyvár ez feleim. Hogyan kell már ebből emberfészket alakítani, hogyan? No de nem is ment az a reparáció olyan nehezen, mint ahogyan Lesfár úr sötéf üvegén át szemlélfe. Hiszen mint királyi főajtónállónak sok ember s eszköz állott hatalma alatt és rendelkezésére. Ezeket igénybe is vette és Jolsva várának ütött-kopott falai, kidőlf-bedőlt tetői csakhamar megszépítve, kicsiszolva s erősítve fogadták magukba a Jolsvay családot. A Nagy Lajos halálával beállott trónvillongás -em zavarta őket. Amilyen hatalomban s rendben hagyta hátra országát a nagy király, elhunyta után éppen olyan tülekedő zűrzavar és koncleső párfoskodás ütötte fel országszerte hydrafejét. Jolsvay Lestár azt semJudía — 260 — 17