Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Jolsva

an az úgy néha, hogy egynémelyik növény vagy fa, fiatalkorában nekiindul nagy lendülettel s buzgalommal hajtja a rügyeket s nyújtogatja kifelé évről évre az új ágakat: de azután egyszerre csak megakad a nagy igyekezet. Váljon belső féreg rágcsál-e rajta, elfagytak-e nedvei, vagy sorvasztó betegség sárgitja meg idő előtt a zöld lombokat és szárítja magát a fát is ? Ki tudná ezí megmondani. A Teremtő végzése ez, akinek akaraía nélkül egy fűszál sem pusztulhat el. Akár csak egyes, erős hajtásokban s ifjoníi gyökérereszíésben bővelkedő nemzeíségek. íme, mini azon egykori hires-neves Rathold nemzetség is. Mennyi friss életerő, mennyi élethajtás, mennyi éleíbuzgalom a 13. század végétől kezdve. Ágait vigan eregeti magából. Ez ágak az Ilosvay (Jolsvay), Loránfffy, Feledy, kazai Kakas, Gyulaffy, Pásztóy és Putnoky családok. Azonban már a 15. század közepén nemcsak a törzs halt ki, hanem lassan-lassan az egyes ágak is hervadni kezdenek, letöredeznek s el is pusztulnak mind. Egyedül a Putnoky család tartja magát ma is és hát — erősen tartja magát. A Rathold nemzetséget Dezső comes osztotta ágakra, mert Roland unokájától származtak a Loránfffyak, Pétertől ellenben a Jolsvayak, akik a már akkor is virágzó s élénk Jolsvától vették nevüket. De amig ezt tehették, hatalmas összecsapásuk volt — 259 — 17