Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Csetnek

Egy ízben a csetneki piactéren erről folyt a vita. Zsigmond még a piacra is magával viťťe haíalmas buzo­gányát. Mosť háí megállt, megforgatta feie fölöíí ez elvál­haíaílan fegyveréi és igy szólí : — Jól van háí! Ha én ezť a buzogányt keresztül röpitem ennek a csodamód magas templomnak tetőzetén : Luther követői közé állok és a templomot is az ő hivei számára konfiskálom. Fúrta a levegőt, süvített a súlyos buzogány és pár arasszal a tetőzet fölött röpülve el, a másik oldalon nagy erővel süppedt a földbe. A templom Lutheré lett, ma is az. A templomszerző buzogány pedig ott ékeskedik ma is felfüggesztve a szentély falán. . . Cseínek vára azonban nem csak a két király acsar­kodását, hanem a törökök dúlásáf is megnyögte. Midőn Ali budai basa serege Eger alól véres fejjel s hosszú orral volt kénytelen elballagni : ez a még mindig tekin­télyes számú sereg téli szállás után nézett, hiszen novem­ber felé járt az idő. — No — mondta Ali basa főembereinek — ha Eger nem is bizonyult akolnak mint hittem, van itt a környéken elég olyan vár, melyben meghúzhatjátok magatokat télire. Nézzetek csak körül. Kopogtatni a kapukon fölösleges, hacsak nem kartáccsal. Hát el is árasztották a kontyosok Hontof, Nógrádot, Gömörí. Csefnekre is elkerültek. A vár ura akkoriban a fiatal Cseíneky István volt, aki pár ágyújának tüzével fo­gadta a törököt, azonban erre az volt a felelet, hogy az ostromlók nehéz ágyúi mindjárt első nap erősen megron­gálták a vár falait. István fiatalságának dacára amolyan erős gondolkodású kisöreg volt és így okoskodott a gyors pusztítás láttára : — Hm. Ha tovább ellenállok, még a várudvar fű­szálait is ketté lövi a beste pogány, magammal — csalá­dom ez ideig utolsó sarjával — együtt. De ha beengedem őket, amúgy sem maradnak itt végleg, mert ugyan mi az ármányos csudát csinálnának itt fönn a legvégső végen ? Háí hadd jöjjenek a nyavajások. Majd elmennek megint. De bizony jó sok víz folydogált le addig a Sajón, mig a vár megtisztulhatott a töröktől. Cseíneky István — 257 — 17

Next

/
Thumbnails
Contents