Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Krasznahorka

— És Istenkét nêm kell megvédeni, ha bántják ? — szólť csöndes bölcselkedéssel a kis József. Könnyek jöttek a nagyasszony szemébe, felemelíe muťaťóujiáť s igy rebegíe : — Apátoktól is azí tanúljátok meg fiaim, ami jó. Vigyázzatok gyermekeim, vigyázzatok . . . És az a finom, fehér mutatóujj ott a krasznahorkai vár kápolnájának üvegkoporsójában még ma kétszáz évek multán is integet csodálatos épségével az őt látogató rokonoknak, idegeneknek, népeknek : Vigyázzatok... vigyázzatok . . . A vár utolsó lakója éppen István volt, ő utána nem használta többé a család állandó lakóhely gyanánt. Azóta muzeum. Nemcsak a család értékes és érdekes ereklyéinek, hanem a magyar szellemnek s minden időket átfogó erejének is a muzeuma. Hat évszázad óta csak két család birtokolta s birtokolja a várat: Bebek és Andrássy. Két név, melyet ismer a történelem s mely mellett nem mehet el magyar anélkül, hogy meg ne hajtsa az elismerés zászlóját. Még ha árnyék is esik néha rájuk, mert ez az árnyék is magyar napsugártól ered. Krasznahorka vára pedig áll és régi dicsőségről beszél nekünk. De nem borult rá az éj homája nem, nem 1 Világosságban és világosan szólnak hozzánk hét század viharjait legyűrt erők falai. - 246 - (|