Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Nyalábvár

— Alii meg zsivány gaz és fedd le terhedet, mielőtt széthasítom sátáni fődet 1 — harsogott Bálinf. Nyaláb látta, hogy veszve van és pokoli gondolat cikkázoít át agyán: ha Ilonka övé nem lehet, senkié se legyen. Tőrt döfött a márványkebelbe, lecsúsztatta lováról a testet és hátraorditofí : — Nesze hát, vigyed 1 Beugrott lovával a folyóba, hogy azt átúsztassa. De az árral nem tudott lova megküzdeni : ló és lovas ott veszett. Nem lehet azt a kint és fájdalmat elmondani, melyet Bálint érzett Ilonkának holtteste láttán, nem. Még akkor is ott búsongott, midőn a Leleszről ott vadászó Endre király odaérkezett, hogy vigaszára legyen nagy bánatában hűséges vitézének. És a király is csak elnézte sokáig a szépséges halottat, míg könnyek peregtek le arcán. Megparancsolta, hogy ott helyben temessék el a szép aszszonyt és mindenik harcos süvegével hordja sírjára a földet. Jól összeállott az a meghordoíí sirhalom, mert a kemény harcosok könnyei vegyültek abba és ezért áll még most is a „szép asszony dombja". Bálintnak felkínálta a király Nyaláb várát, azonban ő örökre szakított a világgal. Remete lett belőle és durva csuhájában ott látták imádkozni holdas éjjeken a „szép asszony dombján", mígnem egyszer holtan találtak ott reá . . . így a rege. A történelem pedig azt mondja tovább, hogy a várat azután IV. László Ubulfia Mihály kedvelt hivének adományozta éppen pár nappal azelőtt, hogy Törtei kun vezér átdöfte szivét. Ebben a tekintetben hát Mihály szerencséről beszélhetett, da a vár megtartásában már nem tehette azt. Mert jött Róbert Károly, aki felismerte a fontos erősségben a Tisza völgyének őrét, reátefte kezét és senkinek arra donációí nem adott. De midőn Huszí felépült, Nyaláb kissé összezsugorodott ennek terpeszkedő hatalma folytán és Macska Domonkos huszti várnagy csak úgy mellékfoglalkozás gyanánt dirigálta a lefokozott vár ügyeit. No de azért Nyalábvár nem vesztette el teljesen jelentőségét és vonzóerejét. Amint ezt ama Drág, Balk - 23 - (|