Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Szepesvár

merť az őrség berohanására kötélen leereszkedett a várból. Igaz, hogy a kötél elszakadt és a kurucok félholtan szedték őt össze ott lenn : de mégis e tette adta kuruc kézre a várat, mert Kuckländer ezredes kafegorice kiielentette, hogy ő nem marad itt orgyilkosok között mégha állásába is kerül, de sebeivel különben is hazájába kívánkozott. A várőrség pedig örült, hogy ez eset folytán parancsnok nélkül maradt és elszéledhetett a szélrózsa minden irányában. Az Úr 1703-ik évében történt ez. És azóta?... Azóta Szepesvár kezdte elveszíteni jelentőségét úgy is mint erősség, úgy is mint lakás. Bécs vagy leromboltatta az esetleg ellene dacolható büszke mentsvárakat, vagy enyhébb esetben nem törődött velük ha pusztulni kezdtek, illetve karbantartásukat nem engedélyezte. Ez utóbbi sors érte Szepesvárat is. Minden lehulló fala egy darab történelmet sodort magával a mélybe, míg végre 1780 ban tűzvész dühöngött benne és ettől kezdve minden élet kiköltözött még megmaradt falai közül. Minden élet ? Nem. Szepesvár csak aluszik. Álma régi és változatos, szép és dicsőséges, igaz és kívánatos, oktató és el nem felejthető : álmodjunk hát mi is vele együtt . . . — 215 —