Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Tarkő

pós naturája sokszor bilincsekkel cserélte föl azí. Ezen és sok más csinyjei végett Hunyadi János kormányzó börtö­néi ismegülíe. Következett aztán utána aTarczayak sorában Tamás. No ez nem ťudoťť nyugodfan maradni egy helyen. Igaz, hogy vitézkedő kaíona volí, kinek Máíyás király sok hasznáť látta : de kalandvágya többnyire külországokba kergeťťe őt is. Arra mégis ráéri, hogy meghalni haza jöj­jön. Vörösmárvány síremléke ma is megvan a héťhársi ťemplomban. Fiában, Tarczay Miklósban meghígulí elő­deinek sűrű vére, mert Istenhez húzó lelke megépítette vele a héthársi templomot és mint II. Ulászló udvari ka­marása, majd sárosi főispán, inkább hivatalnok ember volt. Ez azonban nem zárta ki azí, hogy Mohács mezején hősi halált ne haljon hazájáért . . . Bánffy Dorka szemei könnybe borultak, midőn el­méje a multak emlékeinek e pontjainál időzött. Nemcsak mert Tarczay Miklósban, az elesett hősben hűséges hit­vesét gyászolta akkoron, hanem azért is, mert az arra következett idők elhomályosították előtte Miklós emlékét. Valami gonosz praktika szállta meg, csak így lehet. Mert különben hogyan is gondolhatott volna arra, hogy meg szegje az örök gyász csöndes fogadalmát és ismételten kezét nyújtsa frigyesülésre egy férfiúnak. És még hozzá olyan férfiúnak mint Loboczky Mátyás, aki nyomába sem érhetett első urának, aki mostohafiáí - 187 - (|

Next

/
Thumbnails
Contents