Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Sebes

perjes kettős völgy-körképének egyik szegélyezője, oťť a keleťi oldalon. A vár ugyanolyan hegykúpon állott valaha, mini Sáros vára. Közöttük a kopasz Sírázs (Nagy Őr). Hej ha ez a ťarkoponyáju fekete Strázs úgy megszólalni tudna ! . . . Vagy hogy mit is beszélek : soh' se szólaljon meg az bizony, mert hangjának égszakadás-földindulás lenne eredménye. Évezredekkel ezelőtt — számára csak tegnap volt ez — morgott, beszélt, ordított s bömbölt ám a tűzhányók nyelvén. Ugy látszik, nagyon belefáradt abba a tegnapi hangos pour-parléeba és most megpihen. De nem tagadhatja le egykori hangosságát, mert környékén nem egy ízben találtak már vascsillám, kén s egyéb szolfatár kőzeteket. Mégis az öreg Strázs nem tudott leszokni a tűzről, fényről s melegről. Ha már gyomrából nem adhatta ki azokat, hát kegyesen eltűrte, hogy hátán rakjanak tüzeket. Lehet hogy a Pannoniát megszállva tartó rómaiak is megtették már ezt. Azonban az bizonyos, hogy őseink a honfoglalástól kezdve praktizálták a Jeladásnak e módját : ha baj volt, a vidék legkimagaslóbb pontján vésztüzet gyújtottak. Hát bizony a jó régieknek be kellett ezzel érniök. Ez volt az ő táviratuk, telefonjuk és rádiójuk. Ezt a célt szolgálta a Sírázs is. Hiszen igen, könnyebben ment volna a dolog így : — Halló 1 itt Tuhuíum, a sírázsaljai íáborban . . . Ott Zemplén vára ? Árpád vezér ? Szervusz. Kérlek, rendeld ide mellém a íopolyvári ijjas vitézeket, meri a sar- m -