Ozsvald Árpád: Oszlopfő

A nagy sási kígyó

HEGYMÁSZÓ A csúcsot még elérhettem volna. Idelátszik a kopasz hegyorom. Pilinkél a hó. Két szikla közé ékelődve várom a hajnali nap sugarát. Kuporgok szélárnyas, vízmarta hasadékban, és alattam a mélyben szürke gomolygás, alattam a mélyben minden összetörhet. Már nincs félelem se, csak zsibbadó végtagok, ólmos fáradtság, égő szemhéj, sziklák és szelek hidege, kötelek kusza, dérvirágos fonadéka. Behunyt szemmel is újra látom, álmomban hányszor megjelent a csúcs, a jákobi létra fokain csüngve emelkedtem, kékülő testtel verődtem éles könyökű sziklafalhoz. Most ily közel, a kelő nap ezüstjében, érzem a csúcs magányát és szürkeségét. Ma még elérhettem volna . . . De minek?! Kötelem szögre akasztva, indulok hazafelé. 1980 112