Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

Cigaretta nélkül sohasem láttam, pedig elég gyakran figyeltem. Sokat és mohón szitt, mint aki izgalmat akar vele palástolni és keskeny orrán át eregette a füstöt Ezek a kezek érdekeltek engem, nem is az asszony maga. Csak egy különös életmódú embernek lehetnek ilyen kezei, mondogattam és sokat beszéltem róluk, amiért is társaságom állandóan kinevetett felfedezésem miatt. Esténkint ott ült férjével a vendéglői asztal mellett és kedvetlen szórakozottsággal kóstolgatta az eléje tett poharat, melyet férje annál gyakrabban és annál szívesebben hajtogatott. Nagy ivó volt és hivatásán kivül más alig érdekelte, talán még az asszony sem. Valahol a lengyel határon ismerkedtek meg, az asszonynak a világon senkije sem volt, mert családját — mely állítólag magasrangú katona család volt — a vörösök a fehér uralom leverése után kiirtották és csak ő menekült meg abban az egy öltözet ruhában, amelyet testén viselt. Élt hát öreg, iszákos és hallgatag férje mellett. A városban kevesen ismerték. Időnkint valamelyik fiú szóba hozta, hogy él itt egy nagyon müveit, finom orosz asszony, egy állítólagos grófnő és a jó társaság kötelessége lenne őt felkarolni. E szavak azonban mindig süket fülekre találtak. Senki sem kivánta ismeretségét. Aztán megint hónapokig nem esett szó róla, amig újra egy másik fiú megkísérelte őt beprotegálni a társaságba. Persze újra sikertelenül. Később kitűnt, hogy ilyenkor változtatta az asszony barátjait a város módosabb és elegánsabb fiataljai közt. Történt, hogy a fiúk egyike megint szót emelt érdekében, mire a csipkedések árja zúdult rá. „Szóval, most Te vagy a soros ?" — mondták neki, de a fiú nagy zavarral, de még nagyobb határozottsággal tiltakozott e rágalom ellen. 142*