Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

hány lépéssel lejebb az örökzöld cédruserdők olyan buján, illatot árasztva sötétlenek ? Látták-e az égboltozatot vérvörösre festő Vezuv kúpját, melynek belsejében évezredek óta forr, rotyog a tüzes láva s oldala teleszórva a lacrimákat termő venyigével ? Megfigyelték-e a békés, nyugodt sziveket, melyeket egy pillanat pozdorjává zúz s az élet kacagva rohan tovább a szivroncsok halmaza fölött? íme egy példái Az elefánti pálosok Íródeákja sercegő pennájával rácirkalmazta krónikás könyvük vastag papírjára az Úr 1780-ik esztendejét. A porzó még ott csillog a cifra betűkön — a kéz, mely papirra vetette, régen elporladt. Béke, nyugalom, csönd honolt úgy hajlékukon, mint a szivekben. De a közeledő fergeteg előhírnökei máris jelentkeztek. Sötét fellegek kezdtek tornyosulni a nesztelen magányon, ráborult a gyászos éjszaka, melynek nem volt több hajnalhasadása. Zimankós, hóviharos nap volt, midőn az ebédlőben tartózkodó pálosoknak hoztak egy nagypecsétes levelet. Bocó Endre prior kíváncsian megforgatta a nem várt irást. A rendtársak is fürkésző szemekkel nézték a levelet s amúgy suttyomban találgatni kezdték, mi lehet benne? Nem igen figyelték Boróczy Károly társukat, ki kenetteljes hangon olvasta a szokásos szent olvasmányt. Midőn bevégezte s rámondták az áment, megindult a halk csevegés szaggatottan, halkan. Minden szem a prioron csüggött, ki épen belékezdett a boríték fellépésébe. A levél olvasásánál arca elhalványodott, összerezzent egész testében, félretolta a tányért s tétován nézett a mit sem sejtő társakra. Magas fokra hevített izgalom ülte meg a sziveket. Síri csend borult a refektóriumra. Ima után remegő szóval fordult a rendtársakhoz: Kérem tisztelendő test7 97